A nagy nyári unalmamban elhatároztam, hogy kiolvasom még egyszer az Egri csillagokat. Bár A láthatatlan embert jobban szeretem Gárdonyitól. :) Ma olvastam egy olyan részt, ami felkeltette a figyelmemet illetve különösen megtetszett, ezért kiraktam ide, a blogba is! :D
"-Azt. A gyönge elméjű ember állati életet él. Az állat nem ismeri a halált. Nézd a tyúkot például: mennyire védi a csirkéit. Mihelyt azonban felfordul a csirke, sajnálkozás nélkül ott hagyja. Ha úgy értené a halált, mint a középrendű ember, ugye hogy sajnálná, siratná? Tudná, hogy a gyermeke elvesztette az életét. De akinek a halálról nincsen fogalma, annak az életről sincs. És most nézzük az erős elméjű embert. Az meg éppen azért bátor, mert érzi, hogy a test nem a mindene. Azt érzi, hogy ő inkább lélek, mint test. Minél lelkibb az ember, annál kisebb érték neki a test. A hősök, a világtörténelem nagy hősei is mindig lelki emberek voltak. Mind egy szálig. No de most már aludjunk.
Mégis, hogy megnyugtassa Hegedüst, elgondolkodva folytatta:
-Hogy hol voltunk, mielőtt éltünk volna, hová leszünk, mikor már nem élünk, azt ebben a földi testben nem tudjuk. De mi is lenne belőlünk, ha tudnánk? Hiszen akkor nem a mostani dolgokról gondolkoznánk, hanem arról, hogy ez meg az az ismerősünk mit csinál a másvilágon, meg hogy ott azok az ügyek, amelyeknek folyásában voltunk, hogy folynak tovább."/Gárdonyi Géza/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése