Dixit

Sziasztok! :) Ma egy kártyajátékot szeretnék nektek bemutatni. A Dixit-et egy szilveszteri buliban ismertem meg Szentmihályon, mert egy barátom győzködött engem meg még néhány másik embert, hogy próbáljuk ki. A játékot minimum 2-3, és maximum 10-12 ember tudja egyszerre játszani.

 A játék szabályai egyszerűek: Mindenki kap hat kártyát a kezébe, majd a kezdőjátékost kinevezzük mesélőnek. A mesélő kiválaszt egyet a lapjai közül, és mond róla egy mondatot, vagy akár csak egy szót, bármit, ami a képhez kapcsolódik. A lapot lerakja képpel lefelé maga elé, majd a többiek mind megnézik a saját lapjaikat, és kiválasztanak egyet, amely szerintük a leginkább megfelel a mesélő által mondottaknak, és képpel lefelé ráteszik az elsőként letett kártyára. Amikor minden játékos választott, az így összejött paklit megkeverjük, majd sorba kirakjuk a lapokat egymás mellé. Ekkor mindenki megpróbálja kitalálni, melyik lapot tehette ki a mesélő. Egyszerre szavaznak erről, a náluk lévő sorszámtokenekkel: ha tehát például azt gondolom, hogy a második lap a nyertes, akkor a 2-es tokent fogom kiválasztani, majd a többiek választásával egyszerre felfedni. Most jön a lényeg, a varázslatos csavar. Ha mindenki eltalálta, hogy melyik kártya volt a mesélőé (tehát túlságosan könnyű volt a feladvány), mindenki előrelép a nyuszival kettőt, a mesélőt kivéve. Ha viszont senki nem találta el, akkor is mindenki előrelép a mesélő kivételével, ugyanis ez azt jelenti, hogy túlságosan nehéz feladványt adott. Ha azonban érkezett jó és rossz megfejtés is, a mesélő és a jót tippelő játékosok lépnek előre hármat. Ráadásképpen, aki olyan kártyát tett a pakliba, amelyre szavazat érkezett, az is kap egy pluszpontot az ügyes félrevezetésért.

Ahhoz, hogy valaki jól játssza a játékot, szükséges egy kis fantázia, és persze az, hogy a játékos jól ismerje a többieket. Új társaságban például nehezebb ilyet játszani, mint közeli barátokkal vagy testvérekkel. Mindebből következik, hogy a Dixit egy pszichológiai játék, ami nem csak szórakoztat, hanem segít közelebb kerülni a többi játékos gondolkodásmódjához és lelkivilágához. Nekem pont ez a funkciója miatt tetszik ennyire, mert egyébként nem annyira vagyok jó a kártyajátékokban. És persze a kártyák szürreális és művészi kidolgozása is nagyon megfogott. Hihetetlen, hogy egy-egy lap mennyi mindent el tud mondani, és hogy mennyi gondolatot ébreszthet bennünk. A kedvenc kártyáimról hoztam képet, alattuk pedig leírtam, hogy milyen érzések jutnak róluk eszembe.

Ez a kártya nekem valamiért mérhetetlen magányt fejez ki. A sellőlánynak nincs társa az óceánon, illetve a hajó utasaival sem tud kapcsolatba lépni. Hiába látja mindennap a tenger mellett a naplementét, nincs kivel beszélnie. A kép a színek harmóniája miatt nyugalmat is sugároz, de én a sellő tekintetében csak a szomorúságot tudom megfigyelni.

A fenti kártya a művészetet juttatja eszembe, illetve erőteljes önmegvalósítást. A zenész olyan mélyen elmerül a művészetében, hogy azonosulni vagy akár egyesülni is tud a hangszerével. A világ kívül megszűnik. Egyszerűen nem tudja abbahagyni, amit csinál. Én már ilyet legtöbbször rajzolás közben éltem át.

Elzárkózás, félelem, a biztonság túlzott keresése. Ezt érzem az esernyők alatt megbújó emberek részéről. Sokan például félelemből hagynak ki olyan lehetőségeket, melyek akár kedvezőek is lehetnek. Távolabbi elvonatkoztatásban gondolhatunk az ember természettől való elszigetelődésére is. Nagyon elvonatkoztatva akár még Isten figyelmen kívül hagyását is bele tudnám képzelni a képbe. A Nap arcán pedig a csodálkozás és az értetlenség figyelhető meg elsősorban, de én a helyében egyfajta kudarcélményét is átéreznék. A kudarcát és a hiábavalóságát annak, hogy nap mint nap megjelenek az égbolton, és egy egész bolygót megvilágítok és felmelegítek.

A kártya ezt mondja nekem: több akarok lenni annál, mint aminek a világ lát. Én máshogy látom magam, és ezt erőteljesen ki is akarom fejezni.

Ha már úgy érzem, hogy megvan mindenem, akkor mégis mi szükségem lenne mások apró kedveskedéseire?

Magány, elesettség, kiszolgáltatottság. Engem senki sem vesz észre?

Ez a kép számomra kifejezi a lélek láthatatlan szépségét. Emellett összeegyeztethető a lány arcán lévő szomorúság, a lelkében lévő sötét éjszakával. A nyitott ablak által pedig betekintést enged a belső világába, megmutat mindent, kiszolgáltatottá válik.

Egy állatban gyakran sokkal több szeretet van, mint egy emberben. Az ember eldobja magától a saját gyermekét, és egy állatnak kell felnevelni.

Ki nem unja még a hazug és pénzéhes politikusokat? Ugye milyen sok van belőlük?

A saját érzéseim és belső világom kétségbeesett elrejtése. Senki sem tudhatja meg, hogy mennyire mélyen szenvedek.

Remélem, sikerült kedvet hoznom a játékhoz! :) Akik már jól ismerik a Dixit-et, azoknak kíváncsian várom a véleményét kommentben. Neked melyik a kedvenc kártyád? Milyen gondolatok jutottak eszedbe a fenti kártyákról?