A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Wien. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Wien. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. 09. 29.

Bécs - 3. nap

Az utolsó napon egyedül Schönbrunnt terveztük be a programjaink közé. Viszonylag korán keltük, hogy még időben ki tudjunk utazni a külvárosba. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy ebben a kastélyban akár egy egész napot is el lehetne tölteni unalom nélkül. Mielőtt bementünk volna, a kastély előtt zenés felvonulásokat láttunk és persze innen sem maradhattak el a lovaskocsik. A kastély termei sajnos ezúttal zsúfoltak voltak, viszont az jó volt, hogy elektronikus idegenvezetésből megtudhattunk új dolgokat. Schönbrunn parkját tartom az egyik legszebb látványosságnak Bécsben. Szívesen futnék itt reggelenként! :D A parkot számos virágágyás, szobor, szökőkút és összeérő ágú fa díszíti. A labirintusban pedig sikerült eltévednem. ×Đ Ráadásul itt láttam életemben először torzító tükröket, amikről eddig csak a rajzfilmekben hallottam. Schönbrunnal szemben pedig található egy domb, ahonnan gyönyörű a kilátás.

Schönbrunnból visszamentünk a szállásra. Ekkor találkoztunk az egyik metrón a hittérítő bácsikával és majdnem kitértünk a hitünkből. ×Đ Fél háromkor indultunk el busszal haza. Sajnáltam, hogy itt kell hagynunk ezt a csodálatos várost. Szívesen élnék itt, annak ellenére, hogy el lehet veszni benne és még a némettudáson sem a legjobb. Budapesten ruhát is próbáltunk, így csak este fél 11 körül érkeztünk meg a Nagyállomásra. Mindent összefoglalva az utolsó osztálykirándulásunk tartalmasan és kellemesen telt, a folyton váltakozó idő is a hideg ellenére. :) A többi kép a következő bejegyzésben jön! :D

2013. 09. 28.

Bécs - 2. nap

Újabb napra virradtunk Bécsben. :) Péntek délelőtt a Művészettörténeti Múzeumot (Kunsthistorisches Museum) látogattuk meg. Néhány évvel ezelőtt a Természettudományiban is jártam és szerintem nagyon érdekes volt. Sajnáltam, hogy ezúttal nem mentünk be.  A Művészettörténeti és a Természettudományi Múzeum között egy viszonylag kicsi park terül el. A park közepén pedig egy viszonylag magas Mária Terézia-szobor áll. Mondanom sem kell, hogy elég sok képet csináltunk itt is. 

A császárné szobra

Részlet a parkból

A múzeumban először a Galériát néztük meg. Itt főleg barokk képeket láthattunk. Én nem igazán szeretem a barokk festészetet, de ennek ellenére a legtöbb kép tetszett. Különösen szépek voltak Bruegel képei. Azt a képet, amit alulra beillesztettem, nem ő festette, viszont az a kedvencem a Galériában látottak közül. Az tetszik benne, ahogy a festő a hátteret jeleníti meg.

A Galéria után a Kunstkammerbe, vagyis a császári kincseskamrába mentünk be. Itt főleg fél vagyont érő mindennapi tárgyakat láthattunk. Például gyémántokkal és más kövekkel kirakott aranytányérokat, amikből ugyan enni nem lehet, de legalább jól mutatnak. ×Đ

A múzeum után a Hofburg felé vettük az irányt. Ezen a környéken egy hatalmas sétálóutca terül el. Itt-ott pedig az autók és a lovaskocsik vegyesen közlekednek az utakon. A Hofburgban sétálva láttunk a Nemzeti Könyvtár épületét és jó néhány lovat is. Miután a Stephansdomhoz értünk, kaptunk több mint 2 óra szabadidőt. Én ezt az időt főleg sétálással és vásárlással töltöttem. Elég borsos ára volt szinte mindennek, de azért 1-2 szuvenírt be tudtam szerezni. I ♥ Vienna feliratú táskát és pólót sajnos nem tudtam venni. :( De sebaj, ami késik, nem múlik! :P Negatív tapasztalatként kell megjegyeznem, hogy szinte sehol se találni pénzátváltót, ahol pedig van is, ott érmét nem fogadnak el. A szabadidőmben leszólított 2 szórólap osztogató is. Az egyikük csokit is adott a szórólap mellé. Nem rossz reklám! ;) A másik szórólaposztó, pedig annak ellenére, hogy osztrák volt, nagyon jól beszélt magyarul. Az akcentusa érződött, de jól megértettük egymást.

Most is sikerült kiszúrnom a Stephansdom környékén rizsporos parókás emberkéket. Róluk majd egy későbbi bejegyzésben lesznek képek. A városban mászkálás után bementünk a Stephansdomba. A toronyba sajnos most nem mentünk fel, pedig nagyon szép onnan a kilátás. A templomban gyönyörű szárnyas oltárok, szobrok, rózsaablakok és gyertyák fogadtak minket. 

Késő délután már igencsak fáradtak voltunk, ezért aznap utolsó utunk a Hundertwasserhausba vezetett. Én nagyon szeretem Hundertwassert és kreatívnak tartom őt. Gustav Klimt mellett ő az egyik legnépszerűbb művész Bécsben. Épületeinél főleg arra törekedett, hogy egyetlen egyenes vonal se legyen bennük. Emellett próbálta közel hozni a természetet, például fákat tetetett az általa tervezett házak tetejére. A Hundertwasserhaussal szemben található a Hundertwasser Village. Ez egy ajándékbolt, ami szintén az építész stílusa szerint készült el.

wunderschön... *_*

arcot növesztett a ház ×Đ

Elárulom, hogy miután visszamentünk a szállásra, egy isteni carbonara szószos tésztát készítettem! ^^ Az utolsó napról a következő bejegyzésben írok majd... :)

we ♥ u

Bécs - 1. nap

Esős csütörtök reggel volt, amikor a buszra, majd a villamosra felküzdöttem magam a szokás szerint telepakolt bőröndömmel. Mindenki igyekezett elérni a 7:45-ös vonatot az állomáson az álmosság ellenére. Vártuk már nagyon ezt az utazást. Ha már ez az utolsó osztálykirándulás, akkor muszáj jónak lennie! :) Egy bécsi utazás egyébként se lehet sosem rossz. (Leszámítva azt, hogy Schönbrunn néha zsúfolt a japán turistáktól, a metrón pedig olykor-olykor megjelenik egy magyarul beszélő, hittérítő bácsika. ×Đ) Mindez nagyjából egy hete történt. Most három bejegyzésen keresztül végigkövethetitek, hogy mi mindent láttunk Bécsben. És persze képek is készültek bőven. :D

11 körül értünk vonattal Budapestre. Nem sokkal később indult el a bécsi buszunk a Népligetből. A buszon nagy punnyadás volt. Én például netezni sem tudtam, mert a telefonom nem akarta elfogadni a buszos wifit. -.-" Elég hosszú volt ez a 6 órás utazás, de 2 óra körül már végre átléptük az osztrák határt. :D Innen már csak egy karnyújtásnyira volt Bécs. Útközben az egyik barátnőmet próbáltam németül tanítani. Miután Bécsbe értünk, első dolgunk volt, hogy megkeressük a szállásunkat és lepakoljuk a sok nehéz bőröndöt. Egy emeletes házban kaptunk olcsón szállást, az Am Tabornál. A harmadik emeleten aludtunk, emeletes ágyakon. Alattunk pedig egy óvoda volt, de a kicsiket sajnos nem láttuk. :(

A bécsi közlekedésünket nagyban megkönnyítette az, hogy a szállásunk közelében két villamos is elhaladt. Leggyakrabban a villamost használtuk, amelyek közül a régebbi fajtákon fából voltak az ülések. El kell mondanom, hogy metrózni is egész jó volt. :) A budapesti metróktól sokszor kiráz a hideg, de a bécsi metrók ahhoz képest sokkal modernebbek és kevésbe zsúfoltak.

Már rögtön az első délután egy nagyon jó helyre mentünk. :D Felültünk a Prater óriáskerekére. Innen egész szép panoráma nyílt a városra. Szerintem még a tériszonyosoknak nem lenne ezt szabad kihagyni. Az óriáskerék után én még egy közepes méretű hullámvasúton sikoltoztam és egy kb. 40 méterre felmenő körhintára is felültem. Mindkettő nagyon jó volt, bár a körhinta tetején sokkal jobban lehetett érezni az igencsak hűvös szelet. A körhintában megismerkedem egy bolgár lánnyal, Petyával és beszélgettünk egy kicsit németül. Szerencsére a 3 nap alatt többször is volt alkalmam használni a némettudásomat. Én többnyire ki tudtam fejezni magam, de másokat nehezebben értettem meg a furcsa kiejtés miatt.

A vidámpark felülnézetből

A híres körhinta

A következő úticélunk a Haus der Musik volt. Itt két osztálytársam a zongoratudását is bemutatta. :) Egyébként ez az épület még azok számára is tartogat érdekességeket, akiket annyira nem érdekel a komoly zene, mint engem. Elég sok interaktív dolgok ki lehet próbálni. Nekem a 2. emelet tetszett a legjobban. Itt megtudhattuk, hogy milyen hangokat hall egy embrió az anyaméhből, megismerhettük a fül belső szerkezetét, illetve a hanghullámokat. A 3. emeleten komponálni is lehetett, az én előadásom természetesen csapnivaló volt. ×Đ

Mire kiértünk a Haus der Musikból, már beesteledett. Ám még kicsit sem voltunk fáradtak, amikor visszaértünk a szállásra. A péntek és a szombat programjairól és élményeiről a későbbi bejegyzésekben olvashattok majd. Bis bald! :*

Ha szeretnél a bakonyi és győr-moson-soproni kirándulásról is olvasni, katt ide és görgess le! :D

Világidő =) WorldTime◔