A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2013. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2013. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. 12. 31.

Életjel :)

Sziasztok! Ezúttal pár szó lenne arról, hogy mi történt október vége óta. A novemberem rendkívül zsúfolt volt. Hétköznap amúgy is mindig elég elfoglalt vagyok, de akkor még hétvégére is egyfolytában jutott valami. Ez pedig egyenlő a 0 alvással. ×Đ De sebaj, én bírom a pörgést! :D Először megtörtént a folyton emlegetett szalagavató. ^^ Sokszor nem örültem annak, hogy emiatt még több táncpróba volt, de nem panaszkodok, mert nekem legalább csak egy táncom volt. A ruhákról természetesen mellékelek képet. :) Az este folyamán sokat számíthattam unokatesómra, legyen szó jó társaságról, vagy báli ruhákba öltöztetésről. ♥ A nyitó tánc jól sikerült, később pedig több fiúbarátommal is tudtam táncolni. Ahelyett, hogy széttáncoltam volna a lábam, azért szerencsére beszélgetésre is jutott idő. Nagyon gyorsan véget ért a szalagavató, ezért sajnáltam, hogy csak egyszer vagyok végzős az életben. :( (De persze bukni nem szándékozok csak azért, hogy több szalagavatóm legyen. ×Đ) A bál után unokanővéremmel a Retróba mentünk. Az már nem volt olyan jó, mert olyan sokan voltak, hogy még levegőt is alig lehetett kapni . :/
unokanővéremmel a bálon :*
báli ruhámban *_*
keringős ruhában egyik legjobb barátnőmmel együtt :)
charlestonos ruhák  ^^
Az ezt követő hétvégét pedig Szentmihályon töltöttem az Antiochiával, vagyis a közösséggel, ahová járok. Itt is nagyon jól éreztem magam. :D Sikerült megismernem néhány új embert. Azokról pedig változott a véleményem, akikről rossz benyomásom volt. Örültem annak, hogy azon a hétvégén több feladatot is rám bíztak. 
A rá következő hétfőn korán reggel pedig már mehettem is szóbelizni. Az olasz érettségim 92%-os lett, de még ott van belőle az emelt szint... (O_o) December elején megérkezett a sulinkba a nápolyi egyetemista lány. :) Viszonylag sokat tudtam vele beszélgetni, és mindig megértettük egymást. A városban meg is mutattam neki az egyik kedvenc helyemet. Amikor az osztállyal kisebbeknél voltunk mikulásozni és ő is jött velünk, akkor még tolmács szerepét is betöltöttem. :D Nagyon jó érzés volt, nem is akartam visszaállni a magyarra. ×Đ Ezek a dolgok csak megerősítettek abban, hogy később tényleg nyelvekkel és tolmácsolással szeretnék foglalkozni. 
A szalagtűző se volt olyan rossz annak ellenére, hogy ronda rózsaszín szalagot kaptunk. December közepén pedig lelki napunk volt. A karácsonyi szünet előtti utolsó héten két karácsonyozáson is részt vettem: az antiochiás karácsonyon és az osztálykarácsonyon. :) Jó érzés volt mindkét alkalommal nagyobb közösségben ünnepelni a karácsonyt, mert itthon nem olyan nagy a család, és nincs meg ez az érzés. Ennek ellenére az családdal való karácsonyozás is jól telt. Tesómmal két házban is feldíszítettük a karácsonyfát. Én 20 db-os tűfilccsomagot, sminkes cuccokat és új felsőt kaptam. ^^ A téli szünetben néhány barátomnak készítettem ajándékot. A szünet viszonylag unalmas, de azért nem eseménytelen. Múlt héten öcsémmel azzal ütöttük el az időt, hogy megnéztük a Harry Potter összes részét. :D Ma szilveszterezni készülök, és több mit egy hónap után újra találkozhatok a legjobb barátnőmmel. ♥
Februárban lesz 4 éve, hogy elkezdtem blogolni. Remélem, jövőre is felnéztek néha-néha a blogra annak ellenére, hogy mostanában kevesebb időm van posztolni.Mindenkinek boldog és mozgalmas új évet kívánok! ;)

2013. 10. 26.

Egy kis én

Sziasztok! :) Most egy rövid naplóbejegyzést írnék, mivel ezt már nagyjából augusztus közepe óta nem tettem meg. Hát mit is mondjak, mozgalmas az életem! ×Đ


Augusztusban meg tudtam látogatni a kerekegyházi barátnőmet. ♥ Szétnéztünk Kecskeméten meg voltunk náluk is. Nagyon jó volt őt ennyi idő után újra látni. Kaptam tőle egy levelet is, aminek nagyon megörültem. :) Kár, hogy csak egy napig lehettem nála. :-/ Sikerült eljutnom az Edda koncertre is és a második sorból csápoltunk! :D Élőben még jobb volt hallani őket. Részt vettem egy fotózáson is, amit egészen élveztem. Szeptemberben úgy döntöttem, hogy csak egy táncot táncolok a szalagavatón, mert így sok macerától megkímélem magamat. Angol keringőt táncolok és a párom is egész rendes. Már csak néhány hét van a szalagavatóig és örülök, hogy csodaszép ruhákat lesz alkalmam felvenni. ^^ Reméljük, hogy a botlábammal a táncban sem fogok túl sokat hibázni. ×Đ Szeptemberben jártam Bécsben az osztállyal. Nagyon jól sikerült az a 3 nap, ha érdekelnek a részletek, kattints ide! A hónap legvégén elmentem a Pick futásra is, de nem volt a legjobb, mert nagyon sokan voltak meg szakadt az eső. Nemrég pedig elkezdtem aerobic-ra járni. Sokszor elég fárasztó, de szerintem megéri. :)


Most októberben főleg az kötött le, hogy egy csomószor a Madridnak szurkoltam. Szerencsére mostanában nagyon jól játszanak! :D Kedden az olasz írásbeli érettségin is túlestem. Egész könnyű volt, bár lett egy-két hibám. Arra még sajnos várnom kell, hogy megtudjam a százalékos eredményemet. Kicsit félek még a szóbelitől és az év végi emelt szintűtől. Nem örülök annak, hogy most, őszi szünetben is sokat kell tanulni mindenre. Tegnap voltam buliban egyik legjobb barátnőmmel. Egész jól éreztük magunkat. ^^ Később még jelentkezem! Bye!!!

2013. 09. 28.

Bécs - 2. nap

Újabb napra virradtunk Bécsben. :) Péntek délelőtt a Művészettörténeti Múzeumot (Kunsthistorisches Museum) látogattuk meg. Néhány évvel ezelőtt a Természettudományiban is jártam és szerintem nagyon érdekes volt. Sajnáltam, hogy ezúttal nem mentünk be.  A Művészettörténeti és a Természettudományi Múzeum között egy viszonylag kicsi park terül el. A park közepén pedig egy viszonylag magas Mária Terézia-szobor áll. Mondanom sem kell, hogy elég sok képet csináltunk itt is. 

A császárné szobra

Részlet a parkból

A múzeumban először a Galériát néztük meg. Itt főleg barokk képeket láthattunk. Én nem igazán szeretem a barokk festészetet, de ennek ellenére a legtöbb kép tetszett. Különösen szépek voltak Bruegel képei. Azt a képet, amit alulra beillesztettem, nem ő festette, viszont az a kedvencem a Galériában látottak közül. Az tetszik benne, ahogy a festő a hátteret jeleníti meg.

A Galéria után a Kunstkammerbe, vagyis a császári kincseskamrába mentünk be. Itt főleg fél vagyont érő mindennapi tárgyakat láthattunk. Például gyémántokkal és más kövekkel kirakott aranytányérokat, amikből ugyan enni nem lehet, de legalább jól mutatnak. ×Đ

A múzeum után a Hofburg felé vettük az irányt. Ezen a környéken egy hatalmas sétálóutca terül el. Itt-ott pedig az autók és a lovaskocsik vegyesen közlekednek az utakon. A Hofburgban sétálva láttunk a Nemzeti Könyvtár épületét és jó néhány lovat is. Miután a Stephansdomhoz értünk, kaptunk több mint 2 óra szabadidőt. Én ezt az időt főleg sétálással és vásárlással töltöttem. Elég borsos ára volt szinte mindennek, de azért 1-2 szuvenírt be tudtam szerezni. I ♥ Vienna feliratú táskát és pólót sajnos nem tudtam venni. :( De sebaj, ami késik, nem múlik! :P Negatív tapasztalatként kell megjegyeznem, hogy szinte sehol se találni pénzátváltót, ahol pedig van is, ott érmét nem fogadnak el. A szabadidőmben leszólított 2 szórólap osztogató is. Az egyikük csokit is adott a szórólap mellé. Nem rossz reklám! ;) A másik szórólaposztó, pedig annak ellenére, hogy osztrák volt, nagyon jól beszélt magyarul. Az akcentusa érződött, de jól megértettük egymást.

Most is sikerült kiszúrnom a Stephansdom környékén rizsporos parókás emberkéket. Róluk majd egy későbbi bejegyzésben lesznek képek. A városban mászkálás után bementünk a Stephansdomba. A toronyba sajnos most nem mentünk fel, pedig nagyon szép onnan a kilátás. A templomban gyönyörű szárnyas oltárok, szobrok, rózsaablakok és gyertyák fogadtak minket. 

Késő délután már igencsak fáradtak voltunk, ezért aznap utolsó utunk a Hundertwasserhausba vezetett. Én nagyon szeretem Hundertwassert és kreatívnak tartom őt. Gustav Klimt mellett ő az egyik legnépszerűbb művész Bécsben. Épületeinél főleg arra törekedett, hogy egyetlen egyenes vonal se legyen bennük. Emellett próbálta közel hozni a természetet, például fákat tetetett az általa tervezett házak tetejére. A Hundertwasserhaussal szemben található a Hundertwasser Village. Ez egy ajándékbolt, ami szintén az építész stílusa szerint készült el.

wunderschön... *_*

arcot növesztett a ház ×Đ

Elárulom, hogy miután visszamentünk a szállásra, egy isteni carbonara szószos tésztát készítettem! ^^ Az utolsó napról a következő bejegyzésben írok majd... :)

we ♥ u

Bécs - 1. nap

Esős csütörtök reggel volt, amikor a buszra, majd a villamosra felküzdöttem magam a szokás szerint telepakolt bőröndömmel. Mindenki igyekezett elérni a 7:45-ös vonatot az állomáson az álmosság ellenére. Vártuk már nagyon ezt az utazást. Ha már ez az utolsó osztálykirándulás, akkor muszáj jónak lennie! :) Egy bécsi utazás egyébként se lehet sosem rossz. (Leszámítva azt, hogy Schönbrunn néha zsúfolt a japán turistáktól, a metrón pedig olykor-olykor megjelenik egy magyarul beszélő, hittérítő bácsika. ×Đ) Mindez nagyjából egy hete történt. Most három bejegyzésen keresztül végigkövethetitek, hogy mi mindent láttunk Bécsben. És persze képek is készültek bőven. :D

11 körül értünk vonattal Budapestre. Nem sokkal később indult el a bécsi buszunk a Népligetből. A buszon nagy punnyadás volt. Én például netezni sem tudtam, mert a telefonom nem akarta elfogadni a buszos wifit. -.-" Elég hosszú volt ez a 6 órás utazás, de 2 óra körül már végre átléptük az osztrák határt. :D Innen már csak egy karnyújtásnyira volt Bécs. Útközben az egyik barátnőmet próbáltam németül tanítani. Miután Bécsbe értünk, első dolgunk volt, hogy megkeressük a szállásunkat és lepakoljuk a sok nehéz bőröndöt. Egy emeletes házban kaptunk olcsón szállást, az Am Tabornál. A harmadik emeleten aludtunk, emeletes ágyakon. Alattunk pedig egy óvoda volt, de a kicsiket sajnos nem láttuk. :(

A bécsi közlekedésünket nagyban megkönnyítette az, hogy a szállásunk közelében két villamos is elhaladt. Leggyakrabban a villamost használtuk, amelyek közül a régebbi fajtákon fából voltak az ülések. El kell mondanom, hogy metrózni is egész jó volt. :) A budapesti metróktól sokszor kiráz a hideg, de a bécsi metrók ahhoz képest sokkal modernebbek és kevésbe zsúfoltak.

Már rögtön az első délután egy nagyon jó helyre mentünk. :D Felültünk a Prater óriáskerekére. Innen egész szép panoráma nyílt a városra. Szerintem még a tériszonyosoknak nem lenne ezt szabad kihagyni. Az óriáskerék után én még egy közepes méretű hullámvasúton sikoltoztam és egy kb. 40 méterre felmenő körhintára is felültem. Mindkettő nagyon jó volt, bár a körhinta tetején sokkal jobban lehetett érezni az igencsak hűvös szelet. A körhintában megismerkedem egy bolgár lánnyal, Petyával és beszélgettünk egy kicsit németül. Szerencsére a 3 nap alatt többször is volt alkalmam használni a némettudásomat. Én többnyire ki tudtam fejezni magam, de másokat nehezebben értettem meg a furcsa kiejtés miatt.

A vidámpark felülnézetből

A híres körhinta

A következő úticélunk a Haus der Musik volt. Itt két osztálytársam a zongoratudását is bemutatta. :) Egyébként ez az épület még azok számára is tartogat érdekességeket, akiket annyira nem érdekel a komoly zene, mint engem. Elég sok interaktív dolgok ki lehet próbálni. Nekem a 2. emelet tetszett a legjobban. Itt megtudhattuk, hogy milyen hangokat hall egy embrió az anyaméhből, megismerhettük a fül belső szerkezetét, illetve a hanghullámokat. A 3. emeleten komponálni is lehetett, az én előadásom természetesen csapnivaló volt. ×Đ

Mire kiértünk a Haus der Musikból, már beesteledett. Ám még kicsit sem voltunk fáradtak, amikor visszaértünk a szállásra. A péntek és a szombat programjairól és élményeiről a későbbi bejegyzésekben olvashattok majd. Bis bald! :*

Ha szeretnél a bakonyi és győr-moson-soproni kirándulásról is olvasni, katt ide és görgess le! :D

2013. 08. 25.

A tudatlanság iskolája

Bárcsak ne mindig a megsárgult lapokat mutogatnátok,
Bárcsak ne mindig egy helyben ülve untatnátok!
Szép a geometria, az epika meg Eger régi vára,
Szép a józan ész is, de a világot meg nem váltja.

Élettelen robottestek egész nap könyv fölött magolnak.
Agyuk újra meg újra lejátssza a betanult gondolatokat.
Nem éreznek, nem kiálthatnak szívükből soha.
Ülni kell csendben, mereven bámulni a távolba.

Pedig rabból nem lesz pillangó, ezerszínű csoda,
Csak egy lélektelen test betűkkel, számokkal.
Az én nevem tudás, röviden: telepakolt koponya,
A legnagyobb kérdésekre mégsem tudom a válaszokat.

Kérdezem majd, ha diplomámat fogom kezembe venni,
Hol van az az iskola, ahol megtanítanak boldognak lenni?
Kitől tudom meg, hogy a sors sokszor kegyetlen?
Ki mondja el, mi a hazugság, jóság, szerelem?

Ki mutatja meg nekünk, hogyan kell álmodni,
Szobánk falára a jövő szép céljait vázolni?
Ki fogja meg erősen a robot hideg, fém kezét?
Ki tanít meg szeretni az elvárások kietlen mezején?

Csont vagyok, hús, bőr, agy, bél, tüdő és gyomor,
Összetákolatlan sejthalmaz, ki a küszöbön ácsorog,
Miközben az élet ajtaján félve bekopog,
Mert egyáltalán nem tudja, mi vár rá: álom vagy pokol?


2013. 08. 05.

Mulandó nyár

Régen írtam már magamról, most épp az idei nyaramról szeretnék mesélni. Igaz, hogy van még hátra belőle majdnem egy hónap, de most érek rá a legjobban többek között arra, hogy blogoljak. A nyár elején voltam osztálykiránduláson, a Bakonyban és Győr-Moson-Sopron megyében. Kicsit rossz volt, hogy szinte végig a szakadó esőben kellett mindent csinálnunk, de a társaságnak köszönhetően nagyon jó volt a hangulat. :D Ráadásul 4 nap alatt rengeteg helyet bejártunk. Az élményekről részletesebben az útinaplómban olvashatsz. A bizim most egész jó lett, sokat javítottam. Viszont nem állhatok meg félúton, ha azt akarom, hogy bekerüljek jövőre az egyetemre. Az év végi töri vizsgám 97%-os lett, a szóbeli részén max. pontot értem el. Pedig olyan tételt húztam, amit nem is igazán szeretek. A nyári szünetet nem igazán vártam, mert akkor éppen egy szakítást kellett feldolgoznom. :( Féltem, hogy ha nyáron sokat leszek egyedül vagy eseménytelenek lesznek a napjaim, akkor nem tudom majd elterelni a gondolataimat. Nem voltam egyedül, de hiába volt szinte mindig társaságom, akkor még semmi sem segített. Csak most, néhány hónappal később kezdem érteni annak a mondatnak az értelmét: az idő mindent begyógyít. Elkezdtem ismerkedni másokkal is, de senkit olyat sem találtam, aki mellett jól érezném magamat. Már nem sajnálom, hogy szingli vagyok, mert így sokkal többet foglalkozhatok a saját dolgaimmal és így senki sincs, aki visszaélhetne a bizalmammal vagy a szeretetemmel. Több időt fordíthatok majd a tanulásra és a barátaimra is.

A szünet elég sok mindenkivel találkoztam és sokat voltam a városban. :) Szinte mindennap ittam egy jó jégkását is, amit annyira szeretek. ♥ Nem sokkal később elmentem egy hétre Jánoshalmára a rokonaimhoz. Nem vittem magammal laptopot, de mégis megvoltam valahogy egy hétig net nélkül. ×Đ Miután hazajöttem, rá következő héten elmentem dolgozni. Akkor volt életemben először munkám. Bár a körülmények nem voltak a legkedvezőbbek. Kukoricát címerezni mentem innen Szegedről Békés megyébe. Hajnali 4-kor keltem és reggel 7 körül kezdtem szinte mindennap más csoportban a címerezést. Elég nehéz volt a legforróbb órákban is rendesen figyelni a feladatra. Arról már nem is beszélve, hogy a piszkosan, izzadtan, leégett bőrrel, bő ruhákban elég kényelmetlenül éreztem magam. Pont az az egy alkalommal, amikor nem volt rajtam napszemüveg, a kukorica levele belevágott a bal szemembe. A rákövetkező napon ki sem tudtam nyitni. Kellett néhány szabadnap amíg meggyógyult a szemem. Társaságom csak ritkán volt, mert szinte sosem kerültem egy csoportba egyik barátnőmmel sem. Új embereket pedig nem igazán mertem megszólítani, hiába vagyok nyitott. Valahogy úgy éreztem, hogy ez nem az én világom. Mindenesetre tapasztalat-és pénzszerzés céljából megérte kipróbálni. Néhány nap múlva a fizetésemet is megkapom. 

Mostanában a legtöbb időmet itthon töltöm. Írással, rajzolással, olvasással, medencézéssel, napozással foglalom el magam. Időnként elmegyek futni, bicajozni is. Új munkát már nem szeretnék keresni, bár ilyenkor augusztusban nehéz is lenne találni. Sok barátnőm ebben a hónapban jön haza messzi helyekről, ezért lesznek bőven ölelések. :D Az őszi előrehozott olasz érettségimre is igyekszem tanulni, de nincs mindig meg hozzá a szorgalmam. :/ Erre a hónapra még tervezek egy kis shoppingolást, talán el tudok tölteni egy vagy több napot unokanővéremmel és elmegyek Kecskemétre is. Kerekegyházán lakik egy olyan barátnőm, akit több mint egy éve ismertem meg, de azóta nem találkoztam vele személyesen. ♥ Csak neten tartjuk a kapcsolatot. 20-ikán mielőtt este gyönyörködnék a tűzijátékban, szeretnék az Edda koncertre is eljutni. Reméljük, összejön! :D Addig is további jó nyarat mindenkinek, néhány hét múlva megírom az augusztus eseményeit is... :*


2013. 07. 28.

Nyári verseim ✿

Egy csillag

Odakinn az űrben milliónyi csillag ragyog,
Én közülük ki tudja, hogy hanyadik vagyok,
Hogy mikor alszik ki belőlem is az izzó láng,
Hogy mikor kívánok örökre jó éjszakát?

Lesz idő, mikor már minden koromfekete lesz,
Mikor majd lecsukódnak a megvénült szemek.
Ha lehullik a csillag, akkor semmit sem tehet,
Nem adhat többé fényt a világmindenségnek.

Kicsi pont vagyok, de még nagy erő dúl bennem:
Édes remény, erő, akarat s vele küzdelem.
Járni akarom a világot, mindent megtudni,
Égig érő hegyek csúcsára felfutni.

Minden sötét barlangban még lángot gyújtani,
Mindenkinek magamból egy apró fénysugarat adni.
Valakivel megosztani őszinte szeretetemet,
Hadd ragyogjunk együtt a fellegekben.

Mikor már tudni s birtokolni fogok mindent,
Lángom könnyeivel kioltja a szerető Isten.
Ezután rám mosolyog, ki mutatta az utam mindig,
S magához hív. Ti pedig emlékül fogtok megőrizni.


Ház a pusztában

Idővel elkorhadnak azok a szép tavaszi fák,
A réteken elhervad minden színes virág.
A zsenge zöld füvet kiszárítja a napsugár,
A boldog tájról a pillangó tovaszáll.

Könnyeidtől a világ nem fog tavaszba borulni.
A halott a sírból többé nem fog útnak indulni.
A szemedből az esőcseppek már fel nem ébreszthetik
Azt, amit az idő örökre magával vitt.

Nekem nincs varázspálcám, hogy visszahozzak mindent,
Csak két kezem, mely ezen a tájon házat építhet.
Halott fák ágaiból lesz házamon az ajtó,
Hol bekopog a szebb jövő s vele minden jó.

Elszáradt nádszálakból lesz majd a teteje,
Dalos madarak rászállva elhozzák a szerelmet.
A romok fölé fogom tenni puha ágyam,
Hogy megszülessen benne minden álmom és vágyam.

A könny mindent elmos, de az erő új világot teremt.
A hitem újra kiszínezi majd a jelent.
Ha elkészül a házam, messzire elkiáltok.
Bízó szememmel minden csodát meglátok!


Az elveszett imája

Nem látom a Napban az arcodat,
Nem hallom a szélben a hangodat.
Szomorúan borítod rám a kék égboltot.
Nem talállak, így egyedül barangolok.

Keresem a jót, az igazat,
Nekem szánt küldetést, célokat,
De fülemre süket, szememre vak vagyok.
Sáros, ködös, novemberi úton baktatok.

Ilyen az embersors: keserű a jelen,
A jövő pedig számunkra ismeretlen.
Te őrzöd odafent a csillagomat,
Csak te tudnád kérdéseimre a válaszokat.

Kormányozatlan hajó vagyok a tengeren,
Mely a hullámok közt kutat téged szüntelen.
Hibáimért ezrek szórnak rám átkot.
Elvesztem uram, elvesztem, látod.

2013. 07. 05.

A déli szomszéd :)

Zdravo! :) Bizonyára már legtöbben hallottátok, hogy hétfőn egy új taggal bővült az Európai Unió. Már évek óta folytak a tárgyalások, de végre a gyönyörű tengerparttal rendelkező Horvátország is csatlakozhatott. Én még sajnos nem jártam Horvátországban annak ellenére, hogy mennyire közel van. Így hát saját képeket nem tudok mutatni nektek. :( Érdekességként viszont különböző képeket és tényeket gyűjtöttem össze a déli szomszédunkról.  Jó olvasgatást! :D

A képen Palagruža világítótornya magasodik. Ez a horvát szárazföldtől lévő legtávolabbi sziget. Lakatlan, bár szerintem elég sokan élnének egy ilyen szép helyen. :) Egy régebbi bejegyzésemben bővebben is írtam a szigetről.

Horvátország több mint 800 évig perszonálunióban volt a Magyar Királysággal. Ezt az jelentette, hogy a két országnak közös uralkodója volt. Egészen az első világháború végéig, azaz 1918-ig fennállt ez a viszony. A középkorban és az újkorban bánok kormányozták ezt a területet. A 19. században komoly feszültség alakult ki a horvátok és a magyarok között. A magyarok nem biztosítottak a sem a horvátoknak sem más nemzetiségeknek elég jogot. Ám azért azt hozzá kell tenni, hogy a horvátok a többi nemzetiséghez képest mindig nagyobb autonómiát élvezhettek. A helyzet odáig fajult, hogy egy híresen magyargyűlölő horvát bán, Jelačić 1848-ban meg is támadta Magyarországot. Az 1860-as évek végén a magyarok nemcsak az osztrákokkal, hanem a horvátokkal is kiegyeztek. A horvátok ezután tarthattak önálló országgyűlést, de ígyis csak kevés tárcát kaptak.

A horvát hegyekben gyönyörű tavak rejtőznek. A Plitvicei-tavak 1979 óta a Világörökséghez tartoznak. A lépcsőzetes táj miatt a tavakon 92 kisebb-nagyobb vízesés található. A tavak környékén számos mészkőbarlangot is felfedezhetünk.

Az Ephrasius-bazilika még a 4. században épült. Poreč városában található, az Isztria-félszigeten. Neobizánci stílusú és a belsejét számos mozaik díszíti. 

Dubrovnik városa az Adriai-tenger partján terül el. Óvárosa a Világörökség része. Dubrovnikban számos látnivalót találhatunk. A város nyaralásukkor vendégül látott már olyan hírességeket is, mint Elizabeth Taylor vagy őfelsége II. Erzsébet brit királynő.

Krk... mindössze három betű, mégis annyi mindent elmond... Krk Horvátország egyik legnagyobb szigete és egyben a legnépesebb is. A tengerpartja közel 200 km. Üdülőhelyei igen népszerűek. A szigeten található a Biserujka cseppkőbarlang is. 

1242 telén IV. Béla királyunk a képen látható dalmáciai Trogir várába menekül a tatárok elől.  Ez a meseszép város Split közelében található. A trogiri székesegyház külső falán 150 emberi fejet ábrázoló szobor látható.

Ezeket a lila virágokat perunikának hívják. A perunika a horvátok nemzeti virága.

A képen Marco Polo szülőháza látható. A híres középkori felfedező a mai Horvátországhoz tartozó Korčula szigetén látta meg a napvilágot. Korčulában a nyár minden hetében előadják a helyiek a Moreška nevű kardjátékot.

A dalmatiner kutyafajta Dalmáciáról kapta a nevét.

Zadar város tengerpartján épült meg a világ első tengeri orgonája. Az orgonát a szél és a tenger morajlása a szólaltatja meg.

Ennyit mára! :D
források: vista.hu, wikipedia.org

Világidő =) WorldTime◔