Egyedül nyugszik a Nap, egyedül kel.
Látom keserű arcát minden reggel.
Mindig, amikor vöröslik a napkelte,
Felsétálok egy nagy hegyre.
Állok és kiáltok,
De csak a saját visszhangomat hallom.
Alattam a világ nem felel.
Körülvesz a magányos csend.
Hallgatnak a dombok, hallgatnak a fák.
Magába roskad a világ.
Egyedül csak a Nap süt arra, aki kiált.
Hű társaim a Nap, a hegyek és fák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése