Hópehely

A hó lágy pelyhekben hullik.

A házakban a fény sorra kigyúlik.

Az angyal szívében láng gyúlik.

Sötét szeméből könny hullik.

Fagyos utakon ballag halkan.

A házak ajtaját zárva találja.

Az ember szívében mit is találna.

Csak vakító fényt lát s díszes fákat.

Hallgatja a zajt, kiáltást, robajt.

Nézi az embert, ki mellette elrohan

Sebesen a térdig érő hóban.

Ebben a világban már nincs otthona.

Nincs jászol, ahol megszülethessen,

Nincs igaz király, aki köszönthesse.

Ő csak némán liheg a hóban.

Nincs, ki a Jót zengje dalban.

Nincs hol születhet, van hol meghalhat,

Hol meleg szíve jéggé fagyhat,

Arra majd rátaposnak, összetörhet.

A mennyből hópehelyként hullnak a könnyek.