Egy régebbi...

Miért?

Széttépett levelek, elfeledett emlékek.
Szakad a papír, hullanak a könnyek.
Elszakad az élet is, a test a földre hullik.
Jéggé dermed a szív is, ha minden elmúlik.

Pillanat alatt kidől a fa, mely éveken át nőtt,
Száraz gallyait maga alá temeti a föld.
Megáll a szív, mely egy életen át adott erőt.
A temetőben a sírra ránehezedik a márványkő.

Már csak ezt a szót súgják az angyalok: vége.
Születtél, szerettél, dolgoztál, ez volt az élet.
Hazudtok angyalok, égjetek a pokol tüzében!
Nem hiszek ebben, én ennél többet remélek.

Nem hiszem el, hogy az van megírva a nagykönyvbe,
Hogy nem ér be az élet munkájának gyümölcse,
Hogy a végső pillanat mindent eltörölhet,
Nem veszhet el, amiért az emberek küzdöttek!

Ének mindenről - Válasz Kosztolányinak

Bús versed olvasván félek,

Hogy egyszer utam végére érek,

Hogy egyszer majd elhal az ének,

Megszűnnek a színek, érintések.

A legnagyobb rejtélyt én sem tudom,

De hiszem, hogy nem a semmiből a semmibe futok.

Pedig még én sem hallottam kiáltó szellemet,

Csak őseim ajkán a szunnyadó csendet.

Talán vándor vagyok ebben a nagy világban

S felfedező, így teremtésem nem volt hiába.

Halhatatlan lelkem eldobta öreg testét,

Majd szó nélkül újra birtokba vett egy elmét.

Talán régebben egy terebélyes fában lakott,

Mely a fáradt embernek árnyékot adott;

Vagy egy távoli bolygón voltam ismeretlen lény,

Ki három nap fényénél tengette életét.

Talán lepke voltam, s szárnyam tarkán tündökölt,

Vagy császárnő, ki gazdag birodalmat örökölt.

Mindezt már nem mondhatom el néked,

Mert korábbi elmém emlékeit elhagytam régen.

Talán gyermek vagyok ebben a nagy világban,

Földi gyermeke egy irgalmas Atyának,

Ki megteremtette lelkem s csecsemő testébe zárta.

S ha meghalok, ölelésével lelkem visszavárja.

Akár vándor vagyok, akár szeretett gyermek,

Jobb, hogy múltam nagy részét elfelejtettem.

Ha tudnám, hogy ezernyi életet adtak nekem,

Nem becsülném meg ezt az egyetlen egyet.

Öreg költő, nem tudhatom, hogy most hol vagy,

Dalol-e még lelked, ha tested sírodban fekszik holtan?

De érzem, nem a semmiben vagy, az nem is létezhet,

Hisz talán a világmindenség végtelen.