A következő címkéjű bejegyzések mutatása: arab. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: arab. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. 08. 28.

Így írnak az arabok

Sivatag, csador, mecset, bazárok, tevék, pálmafák, kreol bőr, többnejűség... Nah ki tudja már, hogy mi lesz a mai témánk? :D Az arab kultúrának rengeteg jellegzetessége van. Ezúttal az arabok sajátos írásrendszeréről készültem egy bejegyzéssel.


Elsőre az arab írás bonyolult össze-vissza firkálásnak tűnik, pedig a kelet-ázsiai írásrendszereknél lényegesen egyszerűbb. Mindössze 28 betűből áll. A nehézséget csak az jelenti, hogy szinte minden betűnek van egy önálló, egy szókezdő, egy szó közbeni és egy szóvégi alakja. Szintén furcsa lehet a latin írásrendszerbe beleszületettek számára, hogy az arab írás nem balról jobbra, hanem jobbról balra történik. Magánhangzókat pedig a héberhez hasonlóan írásban nem jelöl. Kivéve abban az esetben, ha a magánhangzó hosszú. Ez az írásrendszer mellékjeleket is alkalmaz a könnyebb olvashatóság érdekében. Íme az ábécé:
Egy példával bebizonyítom, hogy nem is olyan nehéz ez az írás! :)

A teve szót úgy mondják arabul, hogy jamal (ejtsd: dzsamal). Mivel az a betűk magánhangzók, ezért írásban ki fognak esni a szóból. Így csak ennyit kell átírnunk: j-m-l. A j betű, vagyis a jiim - ahogy a táblázatban látható - így néz ki: جNekünk viszont a szókezdő alakjára lesz szükségünk, vagyis erre a karakterre: جـ . Ezután pedig jöhet az m, azaz a miim szó közbeni alakja: ـمـZárásként pedig az l, arabul laam szóvégi formája: ـل . Ha ezeket jobbról balra egymás mellé írjuk, így néz ki a szavunk: جمل .
Kevesen tudják, hogy az úgynevezett arab számokat az arabok valójában nem használják. Csak azért látták el ezeket a karaktereket az arab jelzővel, mert arab kereskedők által terjedtek át Indiából Európába.  A valódi arab számok így néznek ki:
Most pedig ejtsünk pár szót az arab "szlengről". Az arab fiatalok nem csak arab írással írnak, hanem az arab írás latin változatával is. Mivel nem minden arab hangnak van latin megfelelője, ezért néhány karaktert nem betűvel, hanem számmal írnak át. Ha egy olyan arab szöveget látsz, amiben vegyesen használnak európai betűket és számokat, azt arabizi-nek nevezik. Ez az írásmód egyfajta nyelvújításnak számít, amelyet erősen támadnak a konzervatívak. 
Akik pedig nem az arabizi-t használják, azok ilyen billentyűfelosztással gépelnek:
Érdekesség, hogy az arab írásrendszerben Allah, a muszlimok istene saját karaktert kapott. Így írják le a nevét:
Zárásként néhány egyszerű arab kifejezést mutatok:
Szia! - مرحبًا (marHaba/ mar7aba) vagy سلام (salaam)
Köszönöm - شكرًا (súkran)
Jó napot! - : مساء الخير (masāʾ al-xayr), a válasz: مساء النور (masāʾ al-nūr) 
Szeretlek - أحبك (uḥibbuka vagy uḥibbak) ha férfinak mondod, أحبك (ana uḥibbuki, ana uḥibbik) ha nőnek mondod
Viszlát! - مع السلامة (maʿa al-salāma) 
Egészségedre! - صحة (ṣíḥḥa) 
Ennyit mára! Örülök, hogy benéztél hozzám! :* Később a héber, a koreai, a japán és a thai írást is részletesen bemutatom.  مع السلامة ♥

2014. 07. 31.

A világ legmagasabb épületei

Míg Magyarországon a 10-15 emeletes szocialista paneleket szoktuk meg apró lakásokkal, addig távolabbi országokban rengeteg különleges kinézetű vagy elképesztő magasságú luxusépület készült el. A mostani bejegyzésben a világ legmagasabb épületeit fogom megmutatni. Tériszonyosok, vigyázzatok! A legtöbb esetben hajmeresztő lesz a látvány! :D
10. Willis Tower
A világ 10. legmagasabb és egyben az USA legmagasabb épülete Chicago-ban található. Az Willis Tower 443 méter magas. A legfelső szintjeiről már madártávlatban lehet szemlélni az egész várost.
9. International Commerce Centre
Ez az épület Hong Kong rendkívül mozgalmas kikötője mellett magasodik. A kreáció egy hatalmas, keskeny kaput formál. 484 méteres magasságával épphogy csak megelőzi a listán a Willis Tower-t.

8. Shanghai World Financial Centre
A képen a bal oldali toronyépületről van szó. Ez a különleges formájú Shanghai-i építmény üvegből és metálból áll. 492 méter magas.
7. Taipei 101
A Taipei 101 az 508 méterével magasodik Tajvan fővárosa felett. Mint ahogy a neve is elárulja: összesen 101 emelet található benne. Egy 660 tonnás ellensúly igyekszik megvédeni az épületet az erős széllökésektől.
6. Ostankino-torony
540,1 méter magas tévétorony Oroszország fővárosában, Moszkvában épült.
5. CN Tower
A kanadai Toronto-ban található CN Tower étteremként, obszervatóriumként és közvetítőtoronyként funkcionál. Magassága 553 méter.
4. Kanton-torony
A gyönyörűen kivilágított Kanton-torony a Dél-Kínai Guangzhou városában épült meg. Kereken 600 méteres magasságával büszkén magasodik a többi "fémszörnyeteg" felé. Az épületet egyaránt használják tévétoronynak, kilátótoronynak és csillagászati megfigyelőhelynek.
3. Abraj al Bait tornya
Ez a Big Ben-re emlékeztető torony Szaúd-Arábiában, Mekkában magasodik. Felületét üvegmozaikkal dekorálták. Obszervatóriumként, bevásárlóközpontként és tévétoronyként funkcionál. 601 méteres, tehát csak egy méterrel előzi meg a Kanton-toronyt.
2. Tokyo Sky Tree
Tokió "égig érő fája" 634 méter magas. Étteremként és rádiótoronyként használják.
1. Burj al Khalifa
Ez a szédítően magas torony az Arab Emirátusokban található, Dubaiban. 828 méteres magasságával a világ legmagasabb épületének számít. Az átadása 2010. január 4-én történt. Beton és betonacél kockákból állították össze. Az épület 160 emeletes. A toronyt tetejére a világ leggyorsabb liftje segítségével tudunk eljutni, mely akár 64 km/h sebességgel is képes haladni. A Burj al Khalifa-ban kilátó, étterem, mecset, egy szökőkútrendszer és hotelszobák egyaránt megtalálhatóak.

Ha még nem szédültél meg a magasságtól, nézz be ide is! :)

2014. 07. 06.

A világ legkönnyebb és legnehezebb nyelvei

Nos, igen... ma a nyelvekről lesz szó! De nem egészen úgy, ahogy a fenti kép mutatja. ×Đ A világ legkönnyebb és legnehezebb nyelveit gyűjtöttem össze azok kedvéért, aki szeretnek nyelveket tanulni, de tanácstalanok a választásban.

A világ legkönnyebb nyelvei közé tartozik az afrikaans (fokföldi holland) nyelv, az angol, a dán, a holland, a francia, az olasz, a norvég, a portugál, a román, a spanyol, és a svéd nyelv. Egy angol oldal szerint ezek alapfokon való megtanulásához közel 600 óra szükséges. A németet már kissé nehezebbnek kategorizálták, mivel azt már 750 óra alatt lehet jobban elsajátítani. Ennél nehezebb a nyelv 900 órával az indonéz, a maláj és a szuahéli. A magyart a 1100 óra alatt megtanulható nyelvek közé sorolták, a görög, a héber, a hindi, a török és a vietnami nyelvvel együtt. Ide tartoznak még a szláv, a balti és a finnugor nyelvek is. Az arab, a kínai, a koreai és a japán nyelv megtanulásához pedig 2200 óra szükséges. Most pedig nézzük az összeállított 10-es rangsort! :)

1. kínai
Ki ne gondolta volna, hogy ez a világ legnehezebb nyelve? Ennek ellenére viszont érdemes megtanulni, mivel Kína a világ legnépesebb országa. Sőt Közép-Európát már évek óta telerajzották a különböző kínai üzletek. Kína kereskedelmi kapcsolatai az egész világra kiterjednek. A kínai nyelv megtanulását leginkább az nehezíti meg, hogy egy 40-50 ezer karakterrel rendelkező képírást használ. Ám általában egy diplomás kínai ember csak 3500-4000 írásjegyet ismer. Ennyivel pedig már bőven lehet boldogulni. Ráadásul az is megvan szabva, hogy az átlagosan 9 vonásból álló kínai írásjeleket milyen sorrendben kell lerajzolni. Ez a rendkívül bonyolult írásrendszer i.e. 5000 körül kezdett el kialakulni. A kínai szavak pedig mindig egy szótagból állnak. A nyelv megtanulása abból a szempontból is nehéz, hogy rengetegféle hang szerepel benne. A kínai nyelv izoláló nyelv, ezért a szavakhoz szinte sosem kapcsolódnak ragok. A ragok általában a szavak elé vagy mögé kerülnek különállva. Újabb nehézség, hogy ez a nyelv számos szólást, szófordulatot tartalmaz. A kínai nyelv legelterjedtebb nyelvjárásai a mandarin és a kantoni, a nyelvrokona pedig a tibeti nyelv. A lenti képen néhány fontosabb szó kínai leírását tudod tanulmányozni.
2. arab
Az arab is elég elterjedt nyelv, hiszen egész Észak-Afrikában és az Arab-félszigeten használják. Ez a nyelv is kicsit összetettebb írásrendszerrel rendelkezik, mivel az arab ábécé 28 betűje közül a legtöbbnek 4 alakja van. Az írás nem balról jobbra, hanem jobbról balra történik. A karakterek szinte mindig csak mássalhangzót jelölnek, magánhangzókat csak nagyon kevés esetben. A nyelvtani nehézségek közé pedig a 13 jelenidejű igealak, a főnév 3 esete és 2 neme jelenti. Ráadásul az arab nyelv is több dialektussal rendelkezik. Közeli nyelv rokona a főként Izraelben beszélt héber.
3. tuyuca
Ne ijedjetek meg, nem káromkodtam! :D A tuyuca egy Kolumbiában és Brazíliában beszélt nyelv. Mindössze 500-1000 indián beszélője van. Ez a nyelv a magyarhoz hasonlóan erősen agglutináló, vagyis ragozó. Bár nem sokszor jön velünk szembe egy bennszülött indián az utcán, ezért ezt a nyelvet elég épphogy megemlíteni, nemhogy megtanulni!
4. magyar
Az általunk már oly megszokott anyanyelvünk a lista 4. helyére került. A mi nyelvük a bonyolult ragozás, és a rengeteg szófordulat és szinonima miatt nehezen megtanulható. Sok esetben csak árnyalatnyi különbség van egy-egy szinonima között. Ráadásul a magyar nyelvben olyan hang is szerepel, melyet a szomszédos európai országok nyelvei nem használnak. Nah vajon melyik külföldi tudná kimondani az AAAA betűt? :D Legtöbbször vicces az eredmény, amikor magyarul próbálunk egy külföldit szóra bírni. Helyesírási szabályokban sem szegény a nyelv, ezekben sokszor még mi magunk sem vagyunk biztosak. 
5. japán
Az sem kimondottan meglepő, hogy miért került a japán nyelv erre a listára. Ez a nyelv három írásrendszerrel is rendelkezik: a kanjival, a katakanával és a hiraganával. A kanji írás a kínai írásrendszerből vett át több ezer karaktert. A katakana és a hiragana pedig szótagírások, melyek 50-60 írásjelet tartalmaznak. A katakanát az idegen nyelvekből átvett szavak leírására használják. A kínai íráshoz hasonlóan itt sem mindegy a karakterek vonalainak meghúzási sorrendje. A japán nyelv ragozását tekintve agglutináló nyelv. Japánon kívül más országokban, csak elszórtan beszélik. Ám manapság nagy divatja van a japántanulásnak, mivel rengeteg fiatal rajong az animékért és a japán kultúráért. A lenti japán szövegben vegyesen szerepelnek kanji, katakana és hiragana karakterek.

6. navajo
Ezt a nyelvet amerikai indiánok beszélik az USA délnyugati területein. A nyelvet beszélők száma közel 120 ezer lehet. A II. világháború idején az amerikaiak ezen a nyelven is küldtek katonai üzeneteket a Csendes-óceánon. A nehéz megérhetősége miatt választották ezt a nyelvet az üzeneteik titkosítására.

7.  észt
Az észtek Észak-Európában élő nyelvrokonaink a finnekhez és a lappokhoz hasonlóan. A nyelvrokonság miatt magyar anyanyelvűeknek könnyebb megtanulni ezt a nyelvet. A magyarhoz hasonlóan agglutináló nyelv, a ragok közvetlenül a szavakhoz kapcsolódnak. A nyelvtani szabályokban sok kivétel fordul elő, emellett sok az azonos alakú, de eltérő jelentésű szó. A nyelv hangzását meghallgathatod a lenti videóban. Ezzel a számmal indult 2009-ben Észtország az Eurovízión.


8. baszk
A baszk nyelvet a spanyol-francia határ környékén beszéli körülbelül 700 ezer ember. A baszk nyelv Európa egyetlen izolált nyelve. Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem létezik nyelvrokona. Annak ellenére, hogy csak kis viszonylag kis területre terjedt ki, több dialektusa is van. Emellett a baszk Európa egyik legrégebbi nyelve. Ebben a nyelvben 24 eset létezik. Az agglutinálás jellemző rá.  Hogy egy kicsit Baszkföld helyzetét is megemlítsük, a baszkok közül néhányan erősen küzdenek a Spanyolországtól való függetlenségért. Emiatt sajnos több baszk terrorszervezet is létrejött, akik autókba rejtett pokolgépekkel próbálják felhívni magukra a figyelmet. A lenti képen Bilbao-nak, Bazkföld legjelentősebb városának a látképét láthatod.
9. lengyel
A lengyel nyelv egy szláv nyelv, mely közeli rokona a csehnek és a szlováknak. Ebben a nyelvben hét eset van és számos nyelvtani kivétel. Hangokban is igen gazdag a lengyel nyelv. Egyik órán, amikor voltak bent nálunk lengyelek, elég nehezen tudtuk kiejteni, amit tanítottak nekünk. Bár még emlékszem egy-két kifejezésre. Azt mondják, hogy ha valamit egy kicsit is máshogy ejtesz ki, akkor azt már egyáltalán nem értik meg. Szintén megtévesztő, hogy a magyar nyelvben lévő sz betűt az ő nyelvük is ismeri, viszont a lengyelek pont, hogy s-nek ejtik ki.

10. izlandi
Az izlandi nyelv egy germán nyelv, közel áll a dánhoz és a norvéghoz. Archaikus szókincs és bonyolult nyelvtan jellemzi. A nyelv megtartotta a régi főnévi és igei ragozását. Ebben a nyelvben a latin betűk mellett néhány egyedi írásjel is van: þ, ð, ý. Ám annak ellenére, hogy csak nehézségek árán tudjuk kiejteni a Hvannadalshnúkur szót (ez egy helyi vulkán neve), érdemes ellátogatni Izlandra, mert egy gyönyörű észak-európai szigetország. :) Lent meghallgathatod, hogy milyen zenével indult Izland a 2013-as Eurovízión.


Ennyit mára a nyelvekről! :) Kommentben írjátok meg, hogy eddig milyen nyelveken tudtok, vagy milyen nyelven tanulnátok meg szívesen! Bye! :*
források: mylanguages.org , effectivelanguagelearning.com , angol és magyar wikipédia

2012. 02. 05.

Shakira - Ojos Así (dalszöveg fordítás)

Ez a kedvenc számom Shakirától! :D Elég régi szám, de én nagyon szeretem. Tetszik, hogy arabos jellege van az egésznek. Kevesen tudják, de Shakira ereiben némi arab vér is folyik, nem csak kolumbiai. :) A szöveg spanyol részét sikerült lefordítanom, de az arabbal már inkább nem próbálkoztam! ×Đ

OJOS ASÍ / ILYEN SZEMEK

Ayer conocí un cielo sin sol / Tegnap ismertem az eget nap nélkül
y un hombre sin suelo
/ Egy embert haza nélkül,
un santo en prisión
/ Egy szentet börtönbe zárva,
y una canción triste sin due
ño / És egy szomorú dalt tulajdonos nélkül.

ya he ya he yalla he
y conocí tus ojos negros
/ Nem rég ismertem meg a fekete szemeidet.
ya he ya he yalla he
y ahora si que no
/ Most pedig nem
puedo vivir sin ellos yo
/ Tudok élni nélkülük.

le pido al cielo solo un deseo
/ Csak azt a kívánságot kérem az égtől,
que en tus ojos yo pueda vivir
/ Hogy a szemeidben tudjak élni.
he recorrido ya el mundo entero
/ Bejártam már az egész világot.
y una cosa te vengo a decir
/ Elmentem hozzád is, hogy elmondjak egy dolgot,
fui de Bahrein hasta Beirut
/ Elmentem Bahreintől Bejrútig.
fui desde el Norte hasta el polo sur
/ Elmentem az északi pólusig.
y no encontré ojos así
/ És nem találkoztam olyan szemekkel,
como los que tienes tú
/ Melyek a tieidhez hasonlóak lennének.

Rabo es-sama'i feek er-raja'i
Fi ainaeeha ara el hayaty
Ati ilayka min haatha ikaoony
Arjooka laby laby niday
[
رب السماء فيك الرجاء
في عينلها أرى الحياني
أت إليكة من هذا إكوني
أرجوكه لبي لبي ندئ]
fui desde el Norte hasta el polo sur
/ Elmentem az északi pólusig.
y no encontré ojos así / És nem találkoztam olyan szemekkel,
como los que tienes tú / Melyik a tieidhez hasonlóak lennének.

ayer vi pasar una mujer / Tegnap történt valami egy nővel
debajo de su camello / Miközben egy tevén,
un río de sal y un barco / Egy sós folyón és egy hajóval
abandonado en el desierto / Elhagyta a sivatagot.

ya he ya he yalla he [
يا هي يا هي يلا هي]
y vi pasar tus ojos negros / Annyi időt töltöttem el a fekete szemeiddel.
ya he ya he yalla he [
يا هي يا هي يلا هي]
y ahora si que no / Most pedig
puedo vivir sin ellos yo / Nem tudok élni nélkülük.

le pido al cielo solo un deseo / Csak azt a kívánságot kérem az égtől
que en tus ojos yo pueda vivir
/ Hogy a szemeidben tudjak élni
he recorrido ya el mundo entero
/ Bejártam már az egész világot
y una cosa te vengo a decir
/ Elmentem hozzád is, hogy elmondjak egy dolgot
viaje de Bahrein hasta Beirut
/ Elutaztam Bahreintől Bejrútig.
fui desde el Norte hasta el polo sur
/ Elmentem az északi pólusig,
y no encontré ojos así
/ De nem találkoztam olyan szemekkel,
como los que tienes tú
/ Melyek a tieidhez hasonlóak lennének.







Világidő =) WorldTime◔