Kurva vagy művész?

Mielőtt bárki továbbolvasna, szeretném elmondani, hogy ebben a bejegyzésben nem konkrét embereket szeretnék megítélni, hanem egy adott viselkedésformát. Hiába hozok fel példának néhány hírességet szemléltetésképpen, attól ez még sok más sztárra is ugyanúgy igaz. Az utóbbi időben, ahogy napról napra láttam több énekesnő magamutogató videóit és képeit, úgy éreztem, ideje végre feltenni a kérdést: normális, hogy a testükkel akarnak pénzt keresni??? Hiszen benne van a foglalkozásuk nevében: ÉNEKESnő! Nem pedig prostituált, céda, ribanc, kurva, lotyó... hadd ne keressek több szinonimát.

Az énekeseknek a hangjukkal és a dalszövegeikkel kellene felhívniuk magukra a figyelmet, nem pedig azzal, hogy mivel töltik ki a Victoria's Secret melltartóikat. Azok a hírességek, akik a tehetségükkel és a saját stílusukkal nyerik meg maguknak az embereket: igazi egyéniségek. Viszont akik a testük által akarnak népszerűbbek lenni, nem többek egyszerű árucikkeknél. Felmerülhet az az ellenérv, hogy vannak olyan énekesnők, akiknek a saját stílusuknak része a merész öltözködés. Jó oké, de ennek akkor is lehetne bizonyos korlátokat szabni! Még pont annyira, hogy a jó ízlés határán belül maradjanak...  Szintén meg lehet védeni őket azzal, hogy csak azért viselkednek így, mert manapság a szexuális jellegű tartalmak a legkeresettebbek mindenhol. Sokkal könnyebb úgy befutni, ha valaki közben mutogatja a testét. Az én szememben viszont százszor nagyobb egy olyan ember, aki ellen tud állni a környezete sodrásának. "Ha mindenkinek a pucérkodás jön be, én már azért is más (jobb, fontosabb) értéket fogok képviselni!" Ezt szerintem sokkal normálisabb hozzáállás lenne a sztárok részéről.

Nekem az elkurvásodás (figyeljétek, új igét képeztem :D) mostanában leginkább Miley Cyrus és Rihanna stílusán tűnt fel a legjobban. Be kell vallanom, hogy régebben nagy rajongója voltam Rihannának, és Mileyval sem volt komolyabb bajom. Amikor például Rihannát megverte Chris Brown, akkor egy életre megutáltam azt a rapper-t. Kétség nem fér hozzá, hogy ennek a két énekesnőnek nagyon jó hangja van, emellett van kreativitásuk ahhoz, hogy hogyan készítsenek jó klipeket és dalszövegeket. És persze feltűnő szépséghibáik sincsenek. Rihannának még enyhe egzotikus külsőt is kölcsönöz az, hogy Barbadosról származik.

A róluk alkotott képemet viszont összetörte az, hogy legújabb klipjeik tele vannak sűrítve meztelenkedéssel és perverzséggel. Alig van olyan képkocka, ami ne lenne közel 18+-as. Lásd: S&M, Pour it up, Wrecking Ball, Adore you. És ha a videókat meguntátok nézegessétek nyugodtan, hogy Miley hogyan nyalogat fasztortát az egyik születésnapján, vagy hogyan smárolja le rendszeresen a fél közönséget a koncertjein. Nála ez a kihívó viselkedésforma állítása szerint a felnőtté válást akarja szimbolizálni. Pedig szerintem ennek köze sincs a felnőtté váláshoz. Azt sem igazán tudhatjuk, hogy mi járhatott Rihanna fejében, amikor egy TELJESEN átlátszó ruhában elment egy nívós eseményre, és még direkt pózolt is mindenki előtt.

De könyörgöm, hogyan mutatnak így példát a kamaszoknak? Elvégre tizenévesek milliói rajonganak értük. Azok a lányok, akik Mileyt még a Disney-s korszakában kedvelték meg, most hirtelen egy szál fehérneműben mennének ki az utcára? Arról már ne is beszéljünk, hogy mi lesz akkor, amikor már saját gyerekeik lesznek ezeknek a hírességeknek. Ők majd 12 évesen neten böngészve azzal fognak szembesülni, hogy anyuka még 10-15 évvel ezelőtt emberek milliárdjai előtt mutogatta a testét. "Szóval akkor innen van ennyi pénzünk! Inkább élnék szegény családban, csak ne lenne ilyen anyám! És eddig még csodálkoztam, hogy miatta szekáltak az iskolában." Talán pályát is tévesztettek, mert ekkora magamutogatási kényszerrel már sokkal hamarabb pornószínésznőnek is elmehettek volna.

Szerencsére még maradtak olyan énekesnők, akiknél a tehetség maradt meg a legfontosabb értéknek. Shakira, JLo, Jessie J remélem, hogy legalább ti nem változtok meg! Ha még a múltszázadban sőt korábban is a művészek: költők, színésznők, zenészek be tudtak futni pusztán a tehetségükkel, akkor ez az elfajult 21. században már miért nem működik?

Barátság vagy szerelem?

Vajon melyik a fontosabb? Melyiket érdemes inkább a kettő közül választani, ha választani kell? Melyik az értékesebb? Ma ezekre a kérdéseket szeretném megválaszolni a saját véleményem alapján, illetve rámutatni az előnyökre és hátrányokra. Persze sokan gondolkodhatnak másképp erről a két dologról, mint én. Azoknak a véleményét és tapasztalatát szívesen elolvasom kommentben. Nem nyers igazságokat vagy tényeket szeretnék megosztani veletek, hanem az egyéni nézőpontomat. Ezt akár nyugodtan meg is lehet cáfolni, el lehet utasítani, hisz szólásszabadság van.

Ha döntenem kellene abban, hogy a szerelem vagy a barátság-e a jobb, én inkább a barátság pártjára állnék. Régebben nem ezt mondtam volna, de miután több negatív tapasztalatom is lett a szerelemről, változott a véleményem. A könyvtárban nagyjából minden harmadik könyv a szerelemről szól, vagy van benne szerelmi szál. A zenék és a filmek többsége is ezt a témát dolgozza fel. Még a csapból is a szerelem folyik. Mindenhonnan azt sugározzák, hogy ez mekkora jó dolog és ha nincs párod, akkor mindjárt sajnálni kell téged. A szerelem valóban szép érzés és egy bizonyos szinten megmagyarázhatatlan. Egy különleges kapocs, amely összeköt két embert, hogy lelkileg-testileg boldoggá tegyék egymást és gyarapítják egymás életét.

Viszont ennek az eszményített rózsaszín ködnek sok kisebb-nagyobb hátránya is van. A szerelem szül egyfajta erős kötődést, ragaszkodást. "Jaj, én csak vele akarok lenni, nem bírom ki nélküle! Mikor látom már, mikor hallhatom a hangját, mikor ölelhetem meg? Folyton ő jár a fejemben!" Szinte egyfolytában igényt tartunk a másikra és a közös együttlétre, holott tudjuk, hogy mindkettőnknek vannak fontos feladatai, amire ugyanúgy oda kell figyelni. 

Van egy olyan barátnőm, aki nagy részt azért rontotta le a jegyeit, mert mindig csak a barátjára gondolt. Én is akartam úgy együtt lenni valakivel, akivel jártam, hogy közben tudtam, hogy inkább más lenne a helyes. Mivel szerelmes voltam, akaratlanul is igényt tartottam a társaságára. Pedig a legyünk mindennap együttben és csináljunk mindent együttben nincs semmi logika. Sőt ez a megmagyarázhatatlan ragaszkodás idővel már az ember magánszféráját is kezdi megszüntetni. Ez a túlzott, ésszerűtlen kötődés a barátságban viszont nincs meg. Két barát is hiányolhatja egymást, de a másikon kívül is létezik számukra világ.

Senkit se zavar, ha egy barátjával csak hetente vagy két hetente fut össze. Elváláskor pedig nem az a kérdés, hogy mikor láthatlak megint? Olyan kár, hogy el kell búcsúznunk! Még el sem köszöntünk, de máris hiányzol! Hanem csak annyi, hogy de jó volt veled, találkozhatnánk valamikor a közeljövőben. Csak a lehetőség áll fenn és nem az érthetetlen muszáj.

A másik nagy probléma a múlékonyság. Rengeteg kapcsolat ér idővel véget. És ha egy kapcsolat nem is ér véget, a szerelem benne többnyire megszűnik. A lángolást felváltja a megszokottság. Elég sok barátság, viszont kitart az élet végéig. Lehet, hogy egy jó baráttal nem tudsz találkozni éveken keresztül a távolság miatt, de attól még bármikor felhívhatod őt, ha baj van. Nem feltétlenül kell a távolságnak vagy az időnek megszakítania egy barátságot.

Egy barátságból szerencsére az érzelmi túlfűtöttség is hiányzik, például a szexuális igény vagy a féltékenység is. Csak minimális szinten fordul elő érzelem és kötődés. Meg persze a fájdalom is kisebb egy-egy csalódás vagy szétválás után. Egy szakítást nagyon nehéz kiheverni, de viszonylag könnyebb feldolgozni, ha egy barátság ér véget. Az se jár nagy fájdalommal, ha csak egyoldalú az érdeklődés barátilag, viszont a platói szerelem elég reménytelen érzés tud lenni. Egy barátságtól teherbe esni sem lehet, de ezt szerintem nem kell ragozni.

Sokakhoz hasonlóan az én életemben is volt már olyan szituáció, amikor választanom kellett egy kapcsolat és egy barátság között. Én beleugrottam az ismeretlen mély vízbe és inkább a kapcsolatot választottam. Az egész sztori megértéséhez a háttérinfókat is tudni kellene, ezért inkább csak a végkifejletet mesélem el. Azzal, akivel összejöttem, elég sokáig együtt voltam és boldog, tartalmas volt a kapcsolatunk. Örültem, hogy az illető része volt az életemnek és nagyon szerettem. Szóval egyáltalán nem bántam meg, hogy így döntöttem. A másik emberrel pedig volt egy kis konfliktus, de mégsem vesztünk össze és megmaradt a barátságunk. Ugyanúgy beszélgettünk meg hülyéskedtünk és gyakran találkoztunk, hiszen osztálytársak vagyunk. Amikor pedig egy nehéz szakítást kellett feldolgoznom - amit  valamennyire még most is emésztgetek - más barátaimhoz hasonlóan ő is vigasztalt és adott tanácsokat.

Most épp van pár ember, akit a barátomnak nevezhetek. Kapcsolatom nincs, de örülök annak, hogy nem vagyok senki iránt érzelmileg elköteleződve. Ebben a bejegyzésben, nem leértékelni akartam a szerelmet, hanem csak rámutatni arra, hogy mennyi hátránya van annak ellenére, hogy az egész világ mennyire eszményíti. Tanácsként pedig azt tudom mondani, hogy szerelem helyett érdemesebb a barátságot választani. Persze ez függ az aktuális barátság vagy szerelem minőségétől is...

A lányom nélkül soha

Biztosan sokan ismeritek ezt a kissé megrázó filmet. Én az egyik órán láttam és természetesen elgondolkodtatott. Aki nem ismeri A lányom nélkül soha című filmet, annak leírtam a cselekményt: Egy amerikai nő már lassan tíz éve házas egy iráni férfival. Az Egyesült Államokban élnek, Michigan-ben és van egy kislányuk. A család élete tökéletesnek tűnik, ám a férfinek időnként vannak problémái a munkahelyén a származása miatt. Az iráni rokonai is hiányoznak neki, akik szüntelenül arra kérik, hogy látogassa meg őket legalább két hétre. A felesége viszont nem akar menni, mert fél a primitív, elmaradott ország veszélyeitől. A férfi végül meggyőzi a nőt és ígéri neki hogy odakint nem esik bántódásuk. A hatalmas rokonság boldogan fogadja őket a reptéren. Ám nemsokkal később kiderül, hogy a nő több iráni családtag számára is ellenszenves a vallása és a származása miatt, hiába akar megfelelni nekik.  A férfi hamarosan bejelenti, hogy Amerikában még az utazás előtt kirúgták az állásából és ő inkább a szülőhazájában szeretne maradni. Iránban szeretne lakni a családjával és munkát keresni. A nő tiltakozik, de az iráni törvények miatt szinte tehetetlen. Iránban ha egy nő nem is iráni születésű, de hozzámegy egy iráni férfihoz, akkor onnantól kezdve iráni állampolgárnak számít, az iráni törvények vonatkoznak rá. Ez azt jelenti, hogy a nő bármennyire is akar, nem mehet haza a férje engedélye nélkül Amerikába. Mindenben engedelmeskednie kell a férjének, még otthonról se mehet el akkor, amikor akar. A férfi bármikor megverheti a feleségét, ha úgy tartja kedve. A nőknek mindenüket befedő csadort kell hordaniuk. A férfi a kislányukat az iszlám hitbe akarja belenevelni és azt szeretné, ha Iránban nőne fel. A nő természetesen harcol ez ellen, továbbra is szeretne mindenféleképpen visszajutni az USA-ba. Sajnos csak akkor tehetné ezt meg, ha elválna a férjétől, de akkor a lánya a törvények szerint a férjéhez kerülne és ott maradna Iránban. Úgy tűnik nincs megoldás. Ám a film végén hatalmas kitartással és nagy szenvedések árán a nőnek sikerül hazajutnia a lányával együtt.

Engem megérintett ez a film. Leginkább a nők helyzetéről volt szó benne, de az egész iszlám vallásról elgondolkodtatott. Az az igazság, hogy sok emberhez hasonlóan én sem kedvelem az iszlám kultúrát. Megdöbbentőnek tartom, hogy az arab országokban szinte természetes a háború és a terrorizmus. Az pedig keresztényként nézve elviselhetetlennek tűnik, ahogyan az ottani nőkkel bánnak. Én örülök, hogy több ezer kilométerre lakom az iszlám vallású országoktól és hogy inkább keresztény vagyok. Nah de én, aki egy keresztény országban növök már lassan fel, egyszer sem hallottam a másik oldal véleményét. Megdöbbentő, de több mint másfél milliárd ember hisz mélyen ebben a kívülállóként könnyen kritizálható vallásban. De vajon mit látnak a muszlimok az iszlámban? Mi a hitük forrása? Mi készteti őket arra, hogy más vallásúak számára megbotránkoztató dolgokat tegyenek? A kereszténység főként Jézus példamutató életének köszönhetően terjedt el rohamosan a világ nagy részen. Szeretetben, alázatban, mély hitben élt és a bűnösök megváltásáért halt meg. De mit tett másokért Mohamed? Mit tudott ő felmutatni? Minek az eredménye az, hogy az iszlám olyan gyorsan elterjedt az egész Arab-félszigeten és Észak-Afrikában? Ezeket a kérdéseket szkeptikusan teszem fel, valószínűleg vannak rájuk ésszerű válaszok. Nyilván lenne is ember, aki tudna felelni. Egy keresztény nem azt tartja fontosnak, hogy milyen öltözéket hordjon, hanem azt, hogy hogyan bánjon másokkal és hogyan kövesse Istent. Sok muszlim viszont el tudja viselni azt, hogy több ember életét kioltja, de azt már nem ha egy nőnek akár egy hajszála is kilóg a csadorból! Ne értsen félre senki, én nem prédikálni akarok, vagy bárkit is kritizálni, hiszen semmi jogom sincs hozzá! Nem akarok leszólni senkit sem, hiszen már egy korábbi bejegyzésemből kiderült, hogy nem az a típus vagyok. Nem szidni akartam az iszlám vallást, hanem csak megtudni a dolgok miértjét. Elmondani azt, hogy én szívesen meghallgatnám a másik felet is. Ők talán egy teljesen új nézőpontot tudnának felkínálni nekem. Nem hiszem, hogy nagyban változna a véleményem, ha leülnék egy muszlim emberrel beszélgetni, de legalább egy lépéssel közelebb kerülnék ahhoz, hogy őket is megértsem. 

Miben hiszel?

Erős túlzás lenne azt mondani, hogy mélyen hívő ember vagyok, de az igaz, hogy hiszek Istenben. Mindenkinek meg van a választási lehetősége, hogy milyen vallású akar lenni, miben akar hinni és miben nem. Úgy gondolom, hogy senki sem lesz attól kevesebb, ha ateista, muszlim, szentháromság-tagadó, hindu, törzsi vallású vagy akármi más. Csak esetleg a látókörében és az életmódjában különbözik. Rengeteg vallás és különböző szekta van az egész világon! Nah de akkor mégis kinek van igaza? Isten teremtette a világot vagy csak volt egy nagy ősrobbanás? Allahhoz kell-e imádkozni vagy Visnuhoz? A Kába-kőnek tényleg van valami jelentősége vagy csak egy nagy fekete meteorit az Arab-félsziget közepén? Létezik-e újjászületés? Létezik! Miért is ne létezne? Minden létezik, amiben hiszel. Az egész nem racionalitás, ésszerűség, vagy valami tudományos halandzsa egy könyvben, hanem erős hit, ami az ember lelki életét áthatja. Abba pedig, hogy mi van benned, mi szerint éled az életed, miben hiszel és miben nem, igazán nincs joga senkinek belekötnie. Mit csinálnék, ha elsétálna mellettem az utcán egy muszlim, majd egyszer csak hirtelen megállna, leterítene egy díszes szőnyeget az aszfaltra, leborulna és kelet felé fordulva elkezdene imádkozni? Mennék tovább a dolgomra. Igazán nincs semmi közöm ahhoz, hogy neki milyen bensőséges kapcsolata van az ő istenével. A vallásod csak rád tartozik és arra nem e világi személyre, akiben hiszel.

Én nem tudom elfogadni a Biblia minden egyes szavát, nem igazán szeretem a hittan órákat, és sok egyházi személyt sem kedvelek. Manapság az emberek többsége már nem hisz Istenben vagy nem érdekli őt a vallás. Viszont jó tudni, hogy valahol a másvilágon létezik valaki, akire tekinthetsz bölcs apaként vagy gondoskodó anyaként. Aki mindent tud és ha erősen figyelsz rá, meghallod a szavát. Az igazán nehéz pillanatokban tanácsot ad és segítő kezet nyújt neked. Ha rossz útra tértél lelkiismeretként vagy valamilyen más formában megszólal benned és próbál jobb irányba terelgetni téged. Minden embernek van egy életútja, idővel a komoly célja is kialakul és Isten végigkíséri ezen őt. Jézus képében példát mutatott az embereknek. Megmutatta, hogy mi a helyes és mi nem.

Mindebben hinni szép dolog. Kár, hogy sokan a történelem során vallás címszó alatt már rengetegszer ártottak másoknak. Kétezer éve még buzgón üldözték a keresztényeket, csak azért mert nem akartak mindenféle pogány meséket elfogadni. Csak azért, mert "nem voltak rajta a listán". Miután jobban elterjedt a vallás és kialakult az egyházi hierarchia, rá ötszáz évre már meg is történt az egyházszakadás. A középkorban pedig minden csak pénz, birtok, élvezet, pénz, birtok és élvezet volt. Az a csoda, hogy maguk a pápák hús-vér emberek és nem valami hatalmas aranyszobrok voltak. Aki pedig felmert ez ellen szólalni: "Eretnek! Máglyára vele." A keresztes háborúkban is annyi erkölcstelenség történt. Semmi tolerancia, a hit és a szeretet még messziről sem nyilvánult meg. A reformáció után pedig jött a rengeteg vallásháború. "Mert ugye én a nagy francia király katolikus vagyok és az én országomban minden egyes embernek annak kell lennie. Aki protestáns, annak mehet a feje a guillotine alá!" Könyörgöm, nem mindegy, hogy szerencsétlen ember miben hisz? A hit egy olyan bensőséges dolog, amit egyáltalán nem így kellett volna a különböző történelmi korokban felfogni. Az már megint egy más eset, ha valaki nem saját akaratból, őszintén hisz, hanem csak belenevelik vagy ráerőltetik a vallást. Nem szaporítom tovább a szót, mert a lényeget mindössze három betűben ki lehet fejezni: HIT!

Reklámok

 

Mindent elömlesztenek vele, pedig úgy igazán szinte senkit sem érdekel. Tolakodó, erőszakos, agymosó. Senki nem vágyik rá, észrevétlenül lopózik be az ember mindennapjaiba. Látod, hallod, tudomásul veszed, idegesít. Az én városomban egy teljes városrészt beborítanak a mindenféle reklámplakátok. Villogó hirdetéseket látok nap mint nap, amikor belépek az internet birodalmába. A felugró pop-up ablakokról a honlapokon pedig már ne is beszéljünk. A tévében ugyanez a helyzet: egy film alatt képesek 3 reklámot is leadni. Sőt majdnem fél óráig nyomatnak egy ilyen szemetet teleshop néven. Ez a pár mondat többek között annak a hatására fogalmazódott meg bennem, hogy már a youtube-ot is telepakolták mindenféle idegesítő vacakkal.

Megértem, hogy egy olyan világban élünk, ahol mindenki verseng egymással a pénzért, de ez attól még nem jogosít fel senkit sem arra, hogy bepofátlankodjon mások gondolataiba. Mindenkinek joga van eldönteni, hogy hol akar vásárolni, hogy akar kinézni, mit akar enni, hogyan akarja költeni a pénzét. Az is igaz, hogy a nagy cégeknek szükség profitra és a reklám jó eszköz erre, de attól még nem kell azzal kiszúrni az emberek szemét. Ez olyan, mint amikor nem akarsz megenni egy ételt, mert nem szereted, de mégis beletömik a szádba. Aztán emészd meg valahogy, a végén úgyis csak egy nagy sz*r lesz az egészből. Csináljanak, amit akarnak, engem úgysem hatnak meg az értéktelen reklámok. Más ha megkínálnak valamivel vagy felkínálnak neked valamit, és más ha rád erőltetnek mindenféle nem kívánatos dolgot.

Kamu volt az egész...

 

Sok ember tegnapra jósolta a maja naptárra hivatkozva a világvégét. Sokan felmondtak a munkahelyükön, vagy kivették a gyerekeiket az iskolából. Emberek ezrei dőltek be egy téveszmének, ami valójában nem a majáktól, hanem a mai emberektől származik.

 

A maják időszámításának kezdőnapja Kr. e. 3114. augusztus 11-ike. 2012. december 21-ikén pedig csak egy nagyobb időszak zárul le, mert eltelik 13 baktun. (1 baktun 400 évet jelent.) A baktunnál léteznek nagyob egységek is a maja naptárban. Például 20 baktun jelent egy pictunt, ami 8000 év. Még ennél is nagyobb egységek a
calabtun (160 ezer év), a kinchiltun (3,2 millió év), az
analtun (64 millió év) és az iztun (128 millió év). (wikipédia)

 

Ha szerintük már nagyjából ötezer év alatt vége lett volna a világnak, fölösleges lett volna alkalmazniuk például a 128 millió évet jelentő iztunt a naptárrendszerükben. A kutatók szerint tegnap csak új időszámítás kezdődött el a maja naptárban. Ma 13.0.0.0.1-et írunk. Elképzelhető, hogy egy új időszak változással is jár majd (ennek persze még nem látszik nyoma). Én hiszek abban, hogy ha lesz is valami változás, az legalább pozitív lesz.

 

A világvégével kapcsolatos téveszméket csak egyszerű emberek terjesztették, megszállottság miatt vagy riogatás céljából. Egy újabb alkalom, amikor kihasználták mások hiszékenységét és befolyásolhatóságát. Mert, az jó ha hazudik a média, a politika és eltorzítják a saját véleményedet a világról... Ha az ő véleményüket erőltetik rád...

 

 

Én abban hiszek, hogy a világvége nem a majáktól, vagy akármi mástól függ, hanem a MAI EMBEREKTŐL. Igen, azoktól az emberektől, akik hazudnak, kihasználnak mást, csalnak, széthúznak, nem gondolkodnak. A világot MI alkotjuk, minden percéért MI vagyunk felelősek. Az életünkkel, gondolkodásunkkal és feljettségünkkel MI tudunk változtatni rajta és MI tudjuk okozni a végét is. Ne a mindenféle téveszmékre figyelj, hanem tartsd meg a saját véleményedet, aszerint cselekedj és formáld a világot! Minden ember élete egy rövid napot jelent a Föld hosszú életében. Tehát a TE életed is csak egy napnyinak tűnik a Föld többmilliárd évéhez képest. Ez a TE napod és csak TE cipeled a válladon annak a felelősségét, hogy mit teszel a világ életének rád jutó napján.