2014. 03. 30.

"Ma történik minden..."

Sziasztok! :) Hosszú idő után most egy kicsit magamról mesélnék. Leginkább a bejegyzés címe és a fenti zene tudná leírni a mostani életemet. Sok minden történt, mióta nem írtam. Télen voltam pár buliban, és megtartottam életem első házibuliját is. A saját készítésű ivós társasom gyorsan kifejtette a hatását. ×Đ A legtöbb közeli barátom eljött, és jó volt velük lenni. Az egyik legnagyobb pozitív meglepetés az volt számomra, amikor megjelent egy olyan barátnőm is, akiről azt hittem, hogy betegség miatt nem fog velünk bulizni. Így hát sok jó bor, jó zene, házi készítésű hamburgerek, és bolond emberek társaságában végre én is 18 lettem. Egy jó barátnőm néhány hét múlva lett csak 18. Az ő bulija is érdekes élmény volt nekem. Olyan emberekkel is el tudtam beszélgetni a bulin, akikkel más körülmények között nem feltétlenül beszélnék. 

Március elején egy egész jó kiránduláson is részt vettem az öcsém osztályával. Mohácsra mentünk a busójáráskor. Odafelé megálltunk a bajai Tescóban, és pózoltunk az Angry Birds-nek beöltözött emberkékkel. ×Đ Öcsém kifejezetten élvezte. :D Ezután egy vízimalomhoz mentünk, később pedig a mohácsi emlékparkba. A mohácsi felvonulást délután néztük meg. Elég viccesek voltak a busók. ×Đ Némelyik elkezdett lányokat táncoltatni meg ölelgetni, vagy poénból próbálta ellopni valakinek a táskáját. Az egyikük odanyomta hozzám a cigiszagú arcát. ×Đ Negyed óra után már a kereplők idegesítő hangjához is sikerült hozzászoknom. Rengeteg árust láttam. Olyan emberrel is találkoztam, aki ételszobrászattal foglalkozik. Jól éreztem magam, egyedül az volt a zavaró, hogy olyan nagy tömeg volt, hogy alig lehetett valamerre elmozdulni. Néha ágyúkból is lövöldöztek. :-o Alul láthattok néhány képet a kirándulásról.

Pózolj red-del :P
 A Duna Bajánál
 Vízimalom
 Mohácsi emlékpark
 Még mindig az emlékpark
 Busó gyógyító alapítvány :D
 Busóhaver ×Đ
Ételszobrászat ^^


Egy másik jó esemény a közelmúltban a sulinkban tartott lelki nap volt. Elég komoly téma volt, mert a családdal foglalkoztunk, de nagyon nagy igazságokat tanultunk meg. A nővér, aki tartotta a lelki gyakorlatot, nem akart semmit sem ránk erőltetni. Azt mondta, csak azzal értsünk egyet, amivel szeretnék, és csak azt vigyük magunkkal, amit szeretnénk. Én a lelki gyakorlat óta nagyobb tisztelettel tudok tekinteni a szüleimre és a nagyszüleimre. Az is építő jellegű volt számomra, hogy a haragról is volt szó. A lelki gyakorlat keretein belül csütörtök este bent aludtam a koleszban. A szobában, ahol vendégeskedtem, jó volt a társaság. Este ki is mentünk egy kicsit a városba poénkodni. :D Az osztállyal szerenádoztunk a Mátyás téren a ferenceseknek, meg két közel lakó tanárunknak is adtunk szerenádot. ×Đ Benyomtuk a kaputelefont, és elkezdtünk énekelni. :'D Szerencsére ők is szellemesnek tartották a dolgot, így nem hívták ki ránk a rendőröket. Beraktam képként az egyik papírt, amit a lelki gyakorlaton kaptunk, és a tartalmát hasznosnak és igaznak tartom.

Végül egy jó hírrel zárnám a bejegyzést. :) Nemrég összejöttem egy barátommal, akivel eléggé hasonlítunk. Fontos nekem, mert kevés ilyen ember van, akivel ennyire egy hullámhosszon vagyok. (Tudom, hogy ezt most ő is olvassa, mivel az egyik leglelkesebb olvasója a blogomnak. ×Đ ♥) Nagy élmény vele hülyéskedni, vagy bármit közösen csinálni. Mivel szeret korizni, ezért még engem is rá tudott venni, hogy egyszer menjek el vele. Az is jó benne, hogy fiú létére sokkal jobban tud sütni és főzni, mint a barátnője. (Csoda, hogy az ügyes barátnője még nem gyújtotta fel a konyhát. ×Đ)
A nagy érettségi hajrá meg a sok esemény közepette igyekszem majd viszonylag gyakran blogolni. További szép napot mindenkinek! :*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Világidő =) WorldTime◔