2013. 11. 10.

Ének mindenről - Válasz Kosztolányinak

Bús versed olvasván félek,
Hogy egyszer utam végére érek,
Hogy egyszer majd elhal az ének,
Megszűnnek a színek, érintések.

A legnagyobb rejtélyt én sem tudom,
De hiszem, hogy nem a semmiből a semmibe futok.
Pedig még én sem hallottam kiáltó szellemet,
Csak őseim ajkán a szunnyadó csendet.

Talán vándor vagyok ebben a nagy világban
S felfedező, így teremtésem nem volt hiába.
Halhatatlan lelkem eldobta öreg testét,
Majd szó nélkül újra birtokba vett egy elmét.

Talán régebben egy terebélyes fában lakott,
Mely a fáradt embernek árnyékot adott;
Vagy egy távoli bolygón voltam ismeretlen lény,
Ki három nap fényénél tengette életét.

Talán lepke voltam, s szárnyam tarkán tündökölt,
Vagy császárnő, ki gazdag birodalmat örökölt.
Mindezt már nem mondhatom el néked,
Mert korábbi elmém emlékeit elhagytam régen.

Talán gyermek vagyok ebben a nagy világban,
Földi gyermeke egy irgalmas Atyának,
Ki megteremtette lelkem s csecsemő testébe zárta.
S ha meghalok, ölelésével lelkem visszavárja.

Akár vándor vagyok, akár szeretett gyermek,
Jobb, hogy múltam nagy részét elfelejtettem.
Ha tudnám, hogy ezernyi életet adtak nekem,
Nem becsülném meg ezt az egyetlen egyet.

Öreg költő, nem tudhatom, hogy most hol vagy,
Dalol-e még lelked, ha tested sírodban fekszik holtan?
De érzem, nem a semmiben vagy, az nem is létezhet,

Hisz talán a világmindenség végtelen.

Egy betű a könyvben

Gyémántokkal ékesíted magadat,
Pedig nem leszel más csak por és hamu.
Nézz körül! Rajtad kívül még sokakat
Hordoz vállán a Föld, az öreg tanú.

Hiszed, ha a világ egy nagy király lenne,
Te lennél fején az ékes korona.
Ám csak egy vagy milliók között elveszve,
Te szüntelen magadon töprengő koponya.

Hiszed, te vagy mindennek eleje s vége, 
Hogy érted kel fel a nap minden reggel, 
Hogy érted lángol az összes csillag az égen, 
Hogy érted haltak meg hajdanán ezrek.

Kis ember vagyok, de ma eljöttem, 
Hogy őszintén színt valljak néked. 
Határozott célom, hogy összetörjem 
Fejedben ezt a hazug álomképet.  

Tudom, ha a világ egy nagy király lenne, 
Te lennél ősz hajának egy apró szála. 
Ha pedig egy forró sivatag lenne, 
Porszem lennél, kit soha meg nem találnak.  

Ha világunk egy tavaszi rét lenne, 
Virágként kellene benne szétárasztanod illatodat, 
És ha hosszú évezredek eltelnek, 
Múló léted által ez a rét még mindig szép marad.  

Ha világunk egy végeláthatatlan könyvtár lenne, 
Lehetnél könyv, mely ontja a bölcs szavakat, 
És ha hosszú évezredek eltelnek, 
Belőled tanulhatnának a jövőbeli ifjak.  

Hiába követeled magadnak a legszebb javakat, 
Hiába követeled borát minden őszi szüretnek, 
Másé lesz az már, mikor tested elhamvad, 
A Föld forog tovább, helyetted pedig újak születnek.

2013. 11. 01.

Régi filmek, rajzfilmek, játékok

Több rajzfilm, film vagy játék még évtizedek után is megtartotta a népszerűségét. Furcsa belegondolni, hogy sok ma is közkedvelt dolog akkor készült el, amikor szüleink vagy nagyszüleink még épphogy megszülettek. Ezek közül említenék meg most néhányat.


Jól ismert, vicces egerünket Walt Disney alkotta meg 1928-ban, vagyis még a II. világháború előtt robbant be a köztudatba. Az eredeti Mickey egérnek drótvékony végtagjai voltak és gonosz jelleme; macskákat és nőket kínzott. Később szerencsére jobb jellemvonásokkal ruházták fel és kerekdedebbnek rajzolták meg. A 1930-as években már Donald kacsával, Goofyval és Plútó kutyával is bővült a repertoár. 1978-ban Mickey csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán.

Az első Super Mario videojáték 1985-ben jelent meg a japán Nintendo cég által. A játék japán neve: スーパーマリオブラザーズ. Azóta rengeteg modernebb változat készült a játékról, mint például a Super Mario 64 vagy a Super Mario Galaxy. Mario egy olasz származású brooklyni vízvezeték-szerelő, aki egy csövön keresztül jutott el a varázslatos Csiperke Királyságba. Marionak van egy bátyja, Luigi, aki a későbbi verziójú játékokban szerepel. Mario egy hercegnőért harcol, akit Koopa Király fogságából kell kiszabadítania, miközben sárkányokkal küzd meg. A játék során Mario gombaszerű barna lényeket és teknősöket is legyőzhet. Hősünknek földön, föld alatt, vízben, levegőben és a sárkány lávától izzó várában egyaránt fel kell vennie a harcot ellenségeivel.

Híres, kövér Garfield macskánkat Jim Davis rajzolta meg 1978-ban. Garfield csak az evésre és az alvásra tud gondolni, bár időnként Ubul kutya heccelésén is jár az esze. Gazdáját Jon Arbuckle-nek hívják. Sok részen keresztül nevethetünk Jon sikertelen randijain is. Garfield története kezdetben csak képregény formában terjedt el, de később rajzfilm is készült róla. Szerencsére Grumpy Cat még nem ütötte ki őt a nyeregből! :D
A Star Wars, azaz a Csillagok háborúja első részét 1977-ben adták le. A műfaja sci-fi. George Lucas filmrendező ötletei alapján készült. Egyes idegen bolygókon játszódó jeleneteket sivatagokban forgattak. A Star Warsról több paródia is készült. Cselekménye a Galaktikus Köztársaság és a Galaktikus Birodalom közti átmenetek, valamint a Galaktikus Polgárháború körül forog.

A Hupikék törpikék 1981-ben készült. Gyártója a Hanna-Barbera cég, melynek a Frédi és Bénit is köszönhetjük. A kék törpök egy egész falut alkotnak, amit Hókuszpók, a gonosz varázsló minden áron meg akar találni. A rajzfilmet még napjainkban is adják az RTL Klubon. 

Ars poetica

Tudom, akarsz tőlem valami újat hallani,
Jó lenne a megvallatlant megvallani.
De én nem mondhatok mást, mint, amit látok.
Nem változik semmi, míg mi uraljuk a világot.

Az évezredek elteltek, városok emelkedtek,
Gépeink eljutnak a csillagokhoz, a fellegekbe.
Általunk megvénült már a Földnek arca,
De a miénk mindig ugyanolyan maradt.

Erőszak, önzőség, pénzarisztokrácia,
Hazugságok, ígéretek, halott demokrácia.
Gyilkosság, háborúk, bűnök, rágalmak:
Mindezek helyettem is vallanak.

Én csak a harmadik évezred könnyeit
Fogom rímes szavakban lefesteni.
Megrajzolom az öreg világ fekete foltjait,
Senki sem fog semmit belém fojtani.

Szabad világban élünk, mondok, amit akarok,
Ezért apró, de ritka kincs, amit én adhatok.
Nem vagyok költő, mégis papírra vésem
Ezt a nagy csodát: az őszinteségem.



Világidő =) WorldTime◔