2010. 05. 30.

Az emberiség legnagyobb kártétele


A régi tófenék helyén most sivatag taláható hajóroncsokkal
Nem vagyok egy nagy környezetvédő, de gondoltam rászánok, erre a jelentéktelennek tűnő témára egy bejegyzést. Ne ijedj meg, ezért a dologért nem az egész emberiség a hibás, hanem csak bizonyos orosz emberek, akkoriban még "szovjetek".
Egy ma már kicsiny tóról van szó a sivatag közepén, amely még 50 évvel ezelőtt 68 900 km²-nyi területével a Föld  ⒋ legnagyobb tava volt. Akkori méretével, ha képzeletben ráfektettük volna Magyarországra, vize beborította volna az egész Alföld területét. Mára a tó hatod akkorára (17 160 km²) zsugorodott és 3 részre szakadt. Talán már alig egy évtized és teljesen eltűnik.
 
De hol is kezdődött ez a hatalmas probléma?  A tó vizét még a szocialista időszakban fölhasználták a környező rizs-és gyapotföldek öntözésére. Ez még önmagában talán nem is lett volna olyan nagy baj, de Közép-Ázsia éghajlata nagyrészt mérsékelt-övi sivatagi, ezért a csapadékhiány is hozzájárult az Aral-tó kiszáradásához. Ráadásul ez az eset nem egyedi, ugyanis a Csád-tó, a Holt-tenger és még sok más kisebb tó is ki fog száradni ily-módon.
 
A régió 2 legnagyobb folyójának, az Amu-darjának és a Szir-darjának a torkolata, tó összezsugorodása miatt "elveszett" a Turáni-sivatagban. Az Aral-tó egykoron gazdag élővilága teljesen kipusztult. A régi kikötővárosok (Aral, Mujnak) kikötőjében már nincs víz, szellemvárosok lettek. Az emberek elköltöztek, mivel errefelé a legtöbben csak a halászatból tudtak megélni. Rengeteg hajó a sivatagban rekedt. 
Kazahsztán és Üzbegisztán már felismerte a problémát és próbálja megakadályozni a tó teljes kiszáradását.  A kazahok megépítették a Kokaral-gátat az Aral-tó 2 nagyobb része közé, amely egy talán megakadályozza a tó pusztulásának folyamatát. Üzbegisztán szegényebb, ők nemigen tudtak mit kezdeni a problémával. Egy valami biztos, bármi is legyen az Aral-tó sorsa, örökké intő jel marad az emberiség számára...

Így nézne ki egy tó?

2010. 05. 26.

Ez van mostanában...

Egy humoros kép:  

Ma túlestünk a konpetencián, egész könnyű volt. Holnap írunk valami matek vackot, hétfőn meg vizsgázunk, tehát totál kész vagyok! :@ Oszkirünk elvileg most hétvégén lesz, de nem hiszem, hogy elmegyek... Lehet hogy nem érezném jól magam, rámenne sok pénz, rossz idő lenne és nincs is igazán kedvem hozzá. Egyre közeleg a M***! utazás is!!! :-D Rajzoltam már 3 emlékkönyvbe, tök jó érzés, ott hagyod a lapokon az emléked, az egyéniséged, idézeteid, rajzaid és mindent, ami kifejez téged.  Mellesleg ma ittam életemben másodszor cappuccino♨-t és az egyik kedvenc italommá nyilvánítottam.:)  Az egyik osztársam átfestette nemrég a haját, de szertntem az előző szín jobban ált neki. Ennyi történt velem mostanában, és még mindig gyakran el vagyok foglalva az egyik kedvenc hobbymmal.♥ツAnimated Argentina Flag - Bandera de la Argentina

2010. 05. 24.

Japán smile/⒈rész - 日本 の smile/ パート1

Ismét távol-keleti hangulatomban voltam^^, ezért itt van pár japán smile. Mindegyik mellé oda van írva a magyar és a japán jelentése. Szerintem látszik rajtuk, hogy ezek nem egy európai ember arcát akarják ábrázolni. :) Az első 4 az katakana カタカナ, vagyis rendes írásjel. Azokat csak azért illesztettem be, mert hasonlítanak egy emotikonra. Van még több ilyen is, ez csak az ⒈ ilyen jellegű bejegyzés. Nah: (*^^)^*)キス☆!!


ッ ツ -(tsu katakana)
ヅ -(du katakana)
シ -(shi katakana)
ジ -(zi katakana)
(^∇^)-Jó reggelt! (ohayo) おはよ

(^-^*) -Jó napot! (konnichiwa) こんにちは kanji: 今日は
( ゚▽゚) -Jó estét! (konbanwa) こんばんは
(^o^) -örvendek (yorushiku) よるしく

('-'*)- már rég láttuk egymást (o-sashiburi) おさしぶり
(^_^) -férfi (otoko) あとこ kanji: 男性
(^.^) -nő (onnanohito) おんなのひと kanji: 女の人
(._.)-köszi (arigatou) ありがとう
(*^^)^*) ☆Chu!!-csók, puszi (kisu) キス
( ^ _ ^) -gratulálok (omedetou) おめでとう
(_ _) -bocsi (gomen) ごめん
 \(^_^)/ -Hurrá!
(^_^)/"-integet (furi ugokasu) ふりうごかす kanji: 振り動かす
(^_~) -kacsint
(・_・ 三・_・) -nem (iie) いいえ
 =^.^= vagy (,,,)^.^(,,,) -macska (neko) ねこ kanji: 猫
(♥_♥) -szerelem (koi) こい kanji: 恋



2010. 05. 23.

Szivárvány az égen


Minden napom szürke,
Mint felhő az égen,
Érzi a vihart szívemben.


Van még benne egy kis kék,
Mint tenger, mint az ég.
Ebben rejlik a remény.
Kék, mint a tenger, kék, mint az ég,
Látod, hogy az élet mégis szép!
De lenne inkább zöld,
Mint lábamnal a föld,
Meglelném szerencsém, fák ágai között.

Lenne inkább fehér,
Mint csillag az estén,
Látnám tiszta jövőm az éj tiszta egén.
Glitter Graphics
Inkább piros lenne,
Mint az ember szíve,
Akkor éreznék valamit, én is végre.

De kell bele egy kis kék,
Mint a tenger, mint az ég,
Tenger, Ég, Béke, Remény.
Kék, mint a tenger, kék, mint az ég,
Látod, hogy az élet mégis szép!
De most szürke az unalomtól,
Néha sárga az irigységtől,
Mindig kék a messzi... reménytől.
Kell belevinni
Egy kicsi színt,
Glitter GraphicsNe legyen unalmas,
Szürke, mint a kín!
Töltené be szín...


Lenne minden napom, hetem,
Hónapom más,
És mindig látnám az égen
a S z i v á r v á n yt !

2010. 05. 20.

¡¡¡ReBelDe!!! :D


¡¡¡Y soy ReBelDe!!!

ŁoŁ!!!×Đ béna hasonmások :)

rebelde = spanyolul:lázadó
Mientras mi mente viaja donde tú estás
Mi padre grita otra vez
Que malgasto mi futuro y su paz
Con mi manera de ser
Aunque lo escucho ya estoy lejos de aqui
Cierro los ojos y ya estoy pensando en ti
Y soy rebelde
Cuando no sigo a los demás
Si soy rebelde
Cuando te quiero hasta rabiar
Y soy rebelde
Cuando no pienso igual que ayer
Y soy rebelde
Cuando me juego hasta la piel
Si soy rebelde
Es que quizas nadie me conoce bien

Alguno de estos dias me voy a escapar
Para jugarme todo por un beso
Todo en la vida es a perder o ganar
Hay que apostar, hay que apostar sin miedo
No importa mucho lo que digan de mi
Cierro los ojos y ya estoy pensando en ti!

http://kulfoldi.zeneszoveg.hu/
http://rbd-rebelde.gportal.hu/

Mikor a gondolataim hozzád szállnak,
Az apám szemrehányást tesz,
Hogy tönkreteszem a jövőmet,
És a megzavarom a nyugalmát,
A mivoltommal
Még hallom, pedig már messze vagyok,
becsukom a szemem és a gondolataim hozzád szállnak!
Lázadó vagyok, nem hallgatok másokra
Akkor is szeretlek, ha dühös vagy
Mindent egy lapra teszek!

Igen lázadó vagyok, lehet, hogy senki sem ismer!
Egy napom majd kitörök,
Kockáztatok mindent egy álomért
Az életben nyersz vagy vesztesz
Vállald fel, és ne félj,
Nem számít, mit mondanak rólam mások,
Becsukom a szemem, és gondolatban veled vagyok!
Nem számít, mit mondanak rólam mások,
Becsukom a szemem, és gondolatban veled vagyok!
Hogy itt milyen aranyosak ahogy fekszenek! Kár hogy Christian-nak ronda rózsaszín néha a haja! :-S

2010. 05. 15.

maaa*✌

 ma is blogom! Most is próbálok majd összedobni egy épkézláb bejegyzést. Mostanára már itt van a nyár, ballagás, utazások, matekvizsga-_-  meg minden egyéb. Ballagáson is bármi történjen boldog vagyok és kész...☺ Ez a 8 év r belevésődött mindenki életébe az osztályból. Remélem a Karolinába is jó lesz majd. Amíg éltem, ez a 14 év alatt senki olyan ismerősöm nem volt aki olyan lett volna egyéniségileg, mint én. Na, jó 3 ember picit talán hasonló... "Egy lakatlan sziget vagyok a nagy tengerben✿". Ha már ilyen szép mondatok születtek bennem itt blogolás közben, elárulom hogy jobban belekezdtem egy történet írásába. Plusz még 1-2 verset is írok. Majd lehet hogy rakok föl később részeket, ha lesz kedvem. :)  
Tegnap: Nem voltunk suliba, mert kipróbáltuk az AquaPolis élményfürdőt Újszegeden. Tök jó volt, én is lecsúztam pár csúszdán. Aztán vettünk egy kira ballagási szoknyát meg cipőt. + amőbáztam spañyolokkal❤ Ennyit rólam...

2010. 05. 10.

Egy újabb névnap


Ma ünneplem a névnapom!!! 05.10. Pàlma, Ármin névnap*Boldog névnapot még mindenki másnak, aki ma ünnepel!
Glitter PhotosEgy kis ajándék magamnak:



2010. 05. 01.

Székesfehérvár♥Élménybeszámoló

Sziasztok!!! Hát Székesfehérvár tényleg gyönyörű volt...ツ

Reggel 7 körül indultunk, a Százszorszép elé (Szeged) jött értünk a busz. Mi Jerneysek rögtön befoglaltuk a leghátsó helyeket. =p Útközben nem láttunk sok érdekeset, mert az autópályán mentünk. Bács-Kiskun és Fejér megyén haladtunk át (de lehet hogy Pest megyén is, nem tudom pontosan). Emlékszem hogy áthaladtunk egy Duna feletti hídon és Dunaújvároson. Megörültem a Dunának, mert szegediként inkább csak a Tiszát szoktam gyakrabban látni. Elmentünk busszal a Velencei-tó mellett is, amit nagyon vártam, de nem sikerült lefotóznom. Körülbelül 10-kor érkeztünk meg (az előző bejegyzésben pont ennyi időt saccoltam). A busz sofőrünk nem tudta, melyik gombbal kell bekapcsolni a légkondit. Emiatt már a végén nem volt semmi levegő, a busz ablakok párásak voltak, mindenki legyezte magát valamivel, mert az hittük hogy ott fulladunk meg.

Érkezéskor valahol az Alba Plaza-nál szálltunk ki. Szfváron szinte mindent Alba-nak hívnak! :D Első ránézésre nem látszott olyan érdekesnek a város. Ám amikor beléptünk a történelmi Belvárosba, egy egészen más arcát mutatta felénk Fehérvár. Ha jól emlékszem az első szobor, amit megláttunk a Tizeshuszárok Emlékműve volt. Egy lovon ülő pucér férfit ábrázolt!×Đ Őt követte a jó öreg Kati néni-szobor, akinek megszorongatta mindenki az orrát, hátha szerencsét hoz a versenyben. Beértünk a Városháza térre, ahol rögtön megláttam a várva várt Országalmát. Itt megkaptunk a verseny feladatokat. Lehetett bárkit kérdezni, a helyiek nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Valahol Romkert mellett oldottuk meg a feladatokat, persze közben azért mászkáltunk is. Ez eltartott nagyjából másfél óráig.

Amikor elindultunk nézelődni, a mi kis csoportunk kettéoszlott. Volt aki elment az Alba Plaza-ba (plázázni itt Szegeden is lehet -_-), de a csapat nagy része, megnézte az egész Belvárost. Rengeteg szép dolgot rejt a város. Az Emlékjel egy négyágú csillagra hasonlít leginkább. A Virágóra is tetszett. Az óra mellé ki volt még virágokból rakva, hogy Székesfehérvár és a mai dátum (amit persze mindennap cserélnek). Még meg akartunk nézni az a Zichy ligetet is. Sajnos már messziről láttuk, hogy egy kisebb tér pár fával, nincs semmi érdekes benne. Ezért inkább visszafordultunk. A Belváros másik végében lévő Órajáték viszont egész szép.

Most úgy pár szót általánosságban a Belvárosról. Mint ahogy már említettem gyönyörű. Az egész sétálóutca jellegű (természetesen több utcából áll) alig látni autókat. Rengeteg fagyizó, étterem sorakozik egymás után. Minden ház vidám színű, fehér, sárga vagy narancs sárga. Elég sok szűk utcát láttunk, ami szép látványt mutatott. Sok helyen az út macskaköves volt.

Olyan délután 2 örül, McDonals után, elindultunk busszal a Bory várba, amely a külvárosban található. Úgy beszéltük meg, hogy itt lesz az eredményhírdetés. Bejártuk az egész hatalmas várat. Leírhatatlanul szép volt. Bory János 40 évig dolgozott rajta a feleségével. Szinte mindenhol Bory által készített szobrok, festmények sorakoztak. A legmagasabb toronyba föl is mentünk. A lépcsők elég szűkek voltak. A torony tetejéről láthattuk az egész külváros hegyekkel tarkított panorámáját. Le voltam nyűgözve. =) Aztán persze jött az eredményhírdetés.-_- Sajnos csak ⒉-ak lettünk. Az első helyezettel együtt júniusban irány ARDEAL, Marosvásárhely!:D

Remélem tetszett az utazási beszámolóm!:) Hamarosan jönnek majd a képek is. Addig is BACIO!!!(k)

Világidő =) WorldTime◔