2013. 01. 28.

Miben hiszel?

Erős túlzás lenne azt mondani, hogy mélyen hívő ember vagyok, de az igaz, hogy hiszek Istenben. Mindenkinek meg van a választási lehetősége, hogy milyen vallású akar lenni, miben akar hinni és miben nem. Úgy gondolom, hogy senki sem lesz attól kevesebb, ha ateista, muszlim, szentháromság-tagadó, hindu, törzsi vallású vagy akármi más. Csak esetleg a látókörében és az életmódjában különbözik. Rengeteg vallás és különböző szekta van az egész világon! Nah de akkor mégis kinek van igaza? Isten teremtette a világot vagy csak volt egy nagy ősrobbanás? Allahhoz kell-e imádkozni vagy Visnuhoz? A Kába-kőnek tényleg van valami jelentősége vagy csak egy nagy fekete meteorit az Arab-félsziget közepén? Létezik-e újjászületés? Létezik! Miért is ne létezne? Minden létezik, amiben hiszel. Az egész nem racionalitás, ésszerűség, vagy valami tudományos halandzsa egy könyvben, hanem erős hit, ami az ember lelki életét áthatja. Abba pedig, hogy mi van benned, mi szerint éled az életed, miben hiszel és miben nem, igazán nincs joga senkinek belekötnie. Mit csinálnék, ha elsétálna mellettem az utcán egy muszlim, majd egyszer csak hirtelen megállna, leterítene egy díszes szőnyeget az aszfaltra, leborulna és kelet felé fordulva elkezdene imádkozni? Mennék tovább a dolgomra. Igazán nincs semmi közöm ahhoz, hogy neki milyen bensőséges kapcsolata van az ő istenével. A vallásod csak rád tartozik és arra nem e világi személyre, akiben hiszel.


Én nem tudom elfogadni a Biblia minden egyes szavát, nem igazán szeretem a hittan órákat, és sok egyházi személyt sem kedvelek. Manapság az emberek többsége már nem hisz Istenben vagy nem érdekli őt a vallás. Viszont jó tudni, hogy valahol a másvilágon létezik valaki, akire tekinthetsz bölcs apaként vagy gondoskodó anyaként. Aki mindent tud és ha erősen figyelsz rá, meghallod a szavát. Az igazán nehéz pillanatokban tanácsot ad és segítő kezet nyújt neked. Ha rossz útra tértél lelkiismeretként vagy valamilyen más formában megszólal benned és próbál jobb irányba terelgetni téged. Minden embernek van egy életútja, idővel a komoly célja is kialakul és Isten végigkíséri ezen őt. Jézus képében példát mutatott az embereknek. Megmutatta, hogy mi a helyes és mi nem.

Mindebben hinni szép dolog. Kár, hogy sokan a történelem során vallás címszó alatt már rengetegszer ártottak másoknak. Kétezer éve még buzgón üldözték a keresztényeket, csak azért mert nem akartak mindenféle pogány meséket elfogadni. Csak azért, mert "nem voltak rajta a listán". Miután jobban elterjedt a vallás és kialakult az egyházi hierarchia, rá ötszáz évre már meg is történt az egyházszakadás. A középkorban pedig minden csak pénz, birtok, élvezet, pénz, birtok és élvezet volt. Az a csoda, hogy maguk a pápák hús-vér emberek és nem valami hatalmas aranyszobrok voltak. Aki pedig felmert ez ellen szólalni: "Eretnek! Máglyára vele." A keresztes háborúkban is annyi erkölcstelenség történt. Semmi tolerancia, a hit és a szeretet még messziről sem nyilvánult meg. A reformáció után pedig jött a rengeteg vallásháború. "Mert ugye én a nagy francia király katolikus vagyok és az én országomban minden egyes embernek annak kell lennie. Aki protestáns, annak mehet a feje a guillotine alá!" Könyörgöm, nem mindegy, hogy szerencsétlen ember miben hisz? A hit egy olyan bensőséges dolog, amit egyáltalán nem így kellett volna a különböző történelmi korokban felfogni. Az már megint egy más eset, ha valaki nem saját akaratból, őszintén hisz, hanem csak belenevelik vagy ráerőltetik a vallást. Nem szaporítom tovább a szót, mert a lényeget mindössze három betűben ki lehet fejezni: HIT!

2013. 01. 26.

Spanyol idézet 4.

"Un "tambien te amo" no asegura que lo sientan de verdad."
 - Ha azt hallod, hogy "én is szeretlek", attól még nem biztos, hogy az igaz.
"Siempre sufrimos por amor, pero siempre buscamos enamorarnos."
 - A szerelem miatt szenvedünk mindig, mégis újra meg újra keresünk valakit, akibe beleszerethetünk.
"No hay tiempo para perder el tiempo."
 - Nincs időd arra, hogy elvesztegesd az időt.
"Cuando estas arriba, tus amigos saben quien eres. Cuando estas abajo, tu sabes quienes son tus amigos."
 - Amikor fent vagy, a barátaid tudják, hogy te ki vagy. Amikor lent vagy, akkor pedig te tudod, hogy kik a barátaid.
"No tengo tiempo para odiar a quienes me odian porque estoy muy ocupado amando a quienes me aman."
 - Nincs időm azokat utálni, akit utálnak engem, mert el vagyok foglalva azzal, hogy szeressem azokat, akik szeretnek engem.
"Solo tu y yo sabemos, lo que pasó y sigue pasando."
 - Csak te és én tudjuk, hogy ami megtörtént, az újra meg fog történni. ♥
"Empezamos como amigos, terminamos como nada."
- Barátként kezdjük és úgy fejezzük be, mintha sosem ismertük volna egymást.
"El corazon no muere cuando deja de latir; el corazon muere cuando los latidos no tienen sentido."
- A szív nem akkor hal meg, amikor már nem dobog többé, hanem amikor a szívveréseket már nem érzed.

"Tu para mi eres como un 30 de febrero, no existes."
- Olyan vagy nekem, mint a február harmincadika, mert számomra nem létezel.
"Buscaba mi otra mitad, y tu encajaste perfectamente."
- Kerestem a másik felemet és te tökéletesen passzoltál hozzám.
"Yo no soy perfecta, pero se que a mi lado tu serias feliz."
- Nem vagyok tökéletes, de én az oldalamon, boldog lennél.
"Antiguos amigos, que te cambian por nuevos conocidos."
- A régi barátaidat ne hagyd ott új ismerősök miatt!
"Una lagrima es demasiado importante como para derramarla por alguien que no la merece."
- Egy könnycsepp túl fontos ahhoz, hogy valaki olyan miatt hulljon, aki nem érdemli meg.
"Las palabras pueden romperte en mil pedazos, pero tambien pueden reconstruirte."
- A szavak ezer darabra törhetnek téged, de akár mindent helyre is tudnak hozni.
"La confianza es la clave para un amor sin problemas."
- A bizalom egy kulcs, ami segít elkerülni a problémákat a szerelemben.
"No digas que 'no puedes' cuando ni siquiera lo has intentado."
- Ne mondd azt, hogy 'nem tudod', amikor még meg sem próbáltad!


Ennyit mára! :* Az idézeteket innen fordítottam: @LasFrasesdeHoy :)

2013. 01. 20.

A Föld másik felén

Sziasztok! :D Ma a világ tőlünk számítva legtávolabbi részeiről hoztam képeket és érdekességeket. A Föld másik végébe igazán kevés magyarnak volt már lehetősége elutazni. Az érdeklődés meg az álmodozás sokakban megvan, de ugye az anyagiak... Én sem jártam még sohasem Ausztráliában, Óceániában, vagy az Antarktiszon. (Megjegyzem, hogy nem is szándékozom megfagyni a Déli-sarkon.) Egyszerűen csak érdekel minden olyan dolog, amit még sosem láttam vagy tapasztaltam. Tartsatok velem ezen a képzeletbeli utazáson! :)

Így néz ki esténként Sydney operaháza. Az épületet egy dán építész tervezte. 1973-ban avatta fel II. Erzsébet, az angol királyné. Sokak szerint ez a legszebb építmény, azok közül, melyek már a második világháború után épültek. Az operaházban található mozi és étterem is. Az előtérben Sydney mozgalmas kikötője látható, a háttérben pedig a Harbour Bridge.

A Sydney-i operaház belülről is csodaszép látványt nyújt! :)

A Nagy-Korallzátony egyik szigete bukkan ki a tengerből. A korallzátony 2000 km-es területen húzódik végig, Ausztrália északkeleti partjainál. Először Cook kapitány adott hírt erről a gyönyörű természeti képződményről hajónaplójában, amikor 1769-ben először elhajózott mellette. Felszínén több nemzeti parkot is kialakítottak.

Ezen a színekben és gyönyörködni valóban gazdag helyen 400-nál több korallfaj is megtalálható. Kész élmény lehet errefelé búvárkodni! :)

A Nagy-korallzátony állatvilága sem mondható éppen szegényesnek. Több, mint 1500 fajt írtak itt le. Itt él például a 8-10 méterre is megnövő óriáscápa, a narancs bohóchal, emellett rengeteg tengeri sün és tengeri csillag.

Nyilván mindenkinek ugyanaz az a szó jut eszébe erről a képről: Némó! :D A Némó megalkotói a Nagy korallzátonyt gondolták az animációs film helyszínének. Az a rész pedig, amikor Némó egy akváriumban vergődik, Sydneyben játszódik.

Irigylésre méltó, hogy miközben mi kabátban vacogva várjuk a karácsonyt, az ausztrálok akár a tengerparton egy szál bikiniben is ünnepelhetnek. Ennek örömére még a Mikulás is megtanult arrafelé síelni! :D Mindez persze annak köszönhető, hogy karácsonykor a déli féltekén nem tél, hanem nyár van.

Az Uluru-szikra, vagyis az Ayers Rock minden napszakban más-más színben tündököl. A hatalmas szikla monolitból van. 400-300 millió évvel ezelőtt alakult ki. Az Ausztrália közepén élő őslakók egy része ma is elzarándokol ide vallási  okokból. Az Ayers Rock több itteni törzs számára egy szent helyett jelent. A színesbőrű őslakosságnak több mitológiája fűződik ehhez a helyhez.

Mindannyian tudjuk, hogy Ausztráliának igazán egyedi élővilága van. Még a kenguruknál, koaláknál és dingóknál is különlegesebb állatnak számít a Kelet-Ausztriában élő kacsacsőrű emlős. Amikor a 18. században az angolok először hazavittek közülük egy már nem élő példányt, az otthoniak nem akarták elhinni, hogy tényleg létezik ilyen furcsa állat. A kacsacsőrű emlős lágy héjú tojásokkal szaporodik. 50 cm-es teste leginkább egy hódhoz hasonlít, csőre és talpa pedig egy kacsáéhoz.  Fogaik csak a fiatalabb példányoknak vannak. Rákokat, vízi rovarokat és kisebb halakat fogyaszt.

Tasmania szigete az ausztrál kontinens délkeleti csücskénél található. Egyedül ezen a szigeten fordul elő a (képen is látható) tasmán ördög, amely a veszélyeztetett állatok közé tartozik. Régebben Ausztrália legtöbb helyén még megtalálható volt, feltehetőleg az angol telepesek miatt csökkent le ennyire a számuk.

Nem csak Izlandon, vagy az Egyesült Államokban láthat az ember gejzírt, hanem akár a Föld másik felén, azaz Új-Zélandon is. :)

A Hillier-tó Nyugat-Ausztráliában, egy külön szigeten található. A fenti kép nem csak egy photoshop koholmány, mivel a tó valóban ilyen rikítóan rózsaszín. Valószínűleg a só és az alga tartalma miatt látszik ilyen különleges színűnek.

Bora Borát sokan magának a földi paradicsomnak is tartják. A korallal körülölelt sziget a Csendes-óceánon, Francia Polinéziában található. A tehetősebb nászutasok számára népszerű úticél. Hófehér homok, türkizkék tenger és pálmafák fogadják az erre járókat. :)

A Húsvét-sziget, Ausztráliától már sokkal távolabb található. A dél-amerikai partvidékhez van közelebb és hivatalosan Chile-hez tartozik. Nevét onnan kapta, hogy 1722-ben egy holland hajós húsvét vasárnapján fedezte fel. A sziget, az őslakosok hatalmas kőfaragásairól, az ún. moaikról híres. A moaik főleg a part mentén helyezkednek el és feltehetőleg több, mint ezer évvel ezelőtt készülhettek. Nem ismert, pontosan hogyan szállították a kőszobrokat, de az szinte biztos, hogy faszánokat vagy görgőket használtak hozzá. A moiaikat a "sziget őrzőinek "is szokás nevezni. A sziget másik érdekes látványossága a Rano Kao kráter.

Most pedig jöjjön egy fogcsikorgatóan hideg, de érdekes hely! :) A Vosztok-tó az Antarktisz több méter vastag jégpáncélja alatt található. A orosz kutatók már évtizedek óta végeznek mélyfúrásokat a jégben, hogy a tó folyékony vizéhez hozzáférhessenek. A vízben több százezer éves ősi élőlények maradványait kutatnák. Reméljük, minél hamarabb fény derül a múlt titkaira.

Ez pedig már a Föld legdélebbi pontja a legkülönfélébb nemzetiségek zászlóival. A Déli-sarkot legelőször a norvég Amundsen érte el társaival 1911december 14-én. 2006január 16-án magyar idő szerint 0 óra 32 perckor Ács Zoltán és Kovalcsikné Bátori Krisztina első magyarokként jártak a Déli-sarkon.

Ennyit mára! :*

2013. 01. 17.

Eros Ramazotti - Parla con me (dalszöveg fordítás)



Parla con me – Beszélj velem!

Ma dove guardano ormai / Hová néznek most már
quegli occhi spenti che hai? / Azok a lecsukódott szemeid?
Cos'è quel buio che li attraversa? / Mi megy keresztül azon a sötétségen?
Hai tutta l'aria di chi / Minden levegővétel
da un po' di tempo oramai / Egy kis időt jelent most.
ha dato la sua anima per dispersa. / Oda kell adni lelket ahhoz, hogy széthulljon.

Non si uccide un dolore / A fájdalom nem öl meg senkit,
anestetizzando il cuore / Csak elvesznek a szívből az érzések.
c'è una cosa che invece puoi fare / Van olyan dolog, amit szívesebben teszel,
se vuoi se vuoi se vuoi... / Ha akarod, ha akarod, ha akarod...

Parla con me, parlami di te / Beszélj velem, beszélj nekem magadról!
io ti ascolterò / Én meg foglak hallgatni.
vorrei capire di più / Többet szeretnék megérteni
quel malessere dentro che hai tu. / Abból a rossz érzésből, ami benned van.
Parla con me, tu provaci almeno un po' / Legalább egy kicsit próbálj meg beszélni velem!
non ti giudicherò / Nem foglak elítélni.
perchè una colpa se c'è / Mert ha van egy hiba,
non si può dare solo a te. / Azért nem okolhatlak csak téged.
Parla con me / Beszélj velem!

Poi quando hai visto com'è / Aztán amikor látom, mi hogy megy,
anche il futuro per te / Akkor vele együtt látom te jövődet is.
lo vedi come un mare in burrasca, / A tengeren néha vannak nagy viharok,
che fa paura lo so / Ami tudom, hogy ijesztő.
io non ci credo però / Én viszont hiszek abban,
che almeno un sogno tu non l'abbia in tasca. / Hogy legalább a te álmod a zsebedben van.

Ma perchè quel canto asciutto? / De miért éneklem ezt a száraz dalt?
Non tenerti dentro tutto. / Azért, mert nem tarthatsz magadban mindent!
C'è una cosa che invece puoi fare / Ez egy olyan dolog, amit inkább meg kellene tenned!
se vuoi se vuoi se vuoi... / Ha akarod, ha akarod, ha akarod...

Parla con me, parlami di te / Beszélj velem, beszélj nekem magadról!
io ti ascolterò / Én meg foglak hallgatni.
vorrei capire di più / Többet szeretnék megérteni
quel malessere dentro che hai tu. / Abból a rossz érzésből, ami benned van.
Parla con me, tu dimmi che cosa c'è / Beszélj velem, mondd el te, hogy mi a baj!
io ti risponderò, / Én válaszolni fogok neked.
se vuoi guarire però / Ha mégis meg akarsz gyógyulni,
prova un po' a innamorarti di te. / Próbálj egy kicsit magadba szeretni!

Non negarti la bellezza di scoprire / Ne add oda magad, a szépséget fel kell fedezni!
quanti amori coltivati puoi far fiorire / Mennyi szerelmet ápoltak már, ami később kivirágzott!
sempre se tu vuoi... / Velünk is ez történhet, ha te akarod...

Parla con me, parlami di te.................................................


2013. 01. 14.

Ákos legszebb száma ♥



Valami véget ért

Forró betonon hasalok,
távoli hang csak a gyász,
lassan lüktet egy ér,
fellobog halkan a láz.
Sima tenyér a hátamhoz ér.
Ó csak játszik a szél.
Tudom, már messze vagy rég..
Bennem minden halk szavad él.

Halott virágok illatát nyögik a fák
és megrázkódik a táj, 
valami véget ért, valami fáj.

Ahogy fölém nő az éj...
álmodni nem hagy a vád.
Ha becsukom fáradt szemem
tekinteted az arcomba vág.
Szemed tüzénél megvakulok, 
de lassan újra feljön a nap..
Nélküled semmi vagyok.

Halott virágok illatát nyögik a fák
és megrázkódik a táj,
valami véget ért, valami fáj.

Halott virágok illatát nyögik a fák 
és megrázkódik a táj,
valami véget ért, valami véget ért,
valami véget ért… valami fáj.



2013. 01. 10.

Vicces játékok :D

Ma a régi kedvenc számítógépes játékaimról írok. :) Nevetés, szórakozás, vagy csak szimplán unaloműzés céljából érdemes kipróbálnod őket, amikor van pár szabad órád. Én mondhatni ezeken "nőttem föl", bár az én korom még annyira nem számít felnőttnek. Jó érzés néha kicsit nosztalgiázni egy olyan világról, ahol még nem borítják be az embert a tankönyvek és az érettségi tételek. :D
Az első a játékok közül, amit mutatnék, a Pop Life. Ez hasonló a rendkívül népszerű SIMS-hez. Itt is ugyanúgy megtervezheted a saját világodat és a benne élő embereket. Csak az a különbség, hogy itt a játék szereplői nem egyszerű, hétköznapi emberek, hanem általad kreált hírességek. A játék során fejlesztheted a karakterek tehetségét, akik idővel koncerteket is adhatnak. Emellett még hírességednek egy gyönyörű villát is építhetsz medencével és pálmafákkal a kertben. :D A karaktered öltözködési stílusáról és az emberi kapcsolatairól is te dönthesz. Itt az ideje, hogy alkoss egy sztárokkal teli, sokszínű világot!


A Froggy Castle pedig egy elég vicces játék! :D Egy mókussal kell lufi formájú össze-vissza pattogó békákra lövöldözni. Több életed van, különböző fegyvereket és pajzsot is használhatsz. Ha kijátszottad a játékot, tiéd lesz a kincs. Nem olyan nehéz játék, főleg a gyorsaság és a szórakozás benne a lényeg. Állítólag van második és harmadik része is, de azokat még nem próbáltam.

A Feeding Frenzy 2 volt a legnagyobb kedvencem! :))) Az első részével nem sokszor játszottam, de a második része nagyon jó. A játékban különböző halak bőrébe bújhatsz és felfedezheted az egész óceánt. A lényeg az, hogy a nálad kisebb halakat megedd, a nagyobbak elől pedig menekülj. :D Persze ez magától értetődik. Közben bónuszokat is szerezhetsz. Rengeteg szint és különböző helyszín áll rendelkezésedre, elég változatos a játék. Vannak olyan részek is, ahol ki kell ugrálnod a vízből, illetve bizonyos szinteken lekerülsz a sötét tengerfenékre. A Feeding Frenzy 2 nagyon izgalmas, mindenkinek ajánlom. :P

2013. 01. 08.

Reklámok

 
Mindent elömlesztenek vele, pedig úgy igazán szinte senkit sem érdekel. Tolakodó, erőszakos, agymosó. Senki nem vágyik rá, észrevétlenül lopózik be az ember mindennapjaiba. Látod, hallod, tudomásul veszed, idegesít. Az én városomban egy teljes városrészt beborítanak a mindenféle reklámplakátok. Villogó hirdetéseket látok nap mint nap, amikor belépek az internet birodalmába. A felugró pop-up ablakokról a honlapokon pedig már ne is beszéljünk. A tévében ugyanez a helyzet: egy film alatt képesek 3 reklámot is leadni. Sőt majdnem fél óráig nyomatnak egy ilyen szemetet teleshop néven. Ez a pár mondat többek között annak a hatására fogalmazódott meg bennem, hogy már a youtube-ot is telepakolták mindenféle idegesítő vacakkal.

Megértem, hogy egy olyan világban élünk, ahol mindenki verseng egymással a pénzért, de ez attól még nem jogosít fel senkit sem arra, hogy bepofátlankodjon mások gondolataiba. Mindenkinek joga van eldönteni, hogy hol akar vásárolni, hogy akar kinézni, mit akar enni, hogyan akarja költeni a pénzét. Az is igaz, hogy a nagy cégeknek szükség profitra és a reklám jó eszköz erre, de attól még nem kell azzal kiszúrni az emberek szemét. Ez olyan, mint amikor nem akarsz megenni egy ételt, mert nem szereted, de mégis beletömik a szádba. Aztán emészd meg valahogy, a végén úgyis csak egy nagy sz*r lesz az egészből. Csináljanak, amit akarnak, engem úgysem hatnak meg az értéktelen reklámok. Más ha megkínálnak valamivel vagy felkínálnak neked valamit, és más ha rád erőltetnek mindenféle nem kívánatos dolgot.


2013. 01. 04.

Louise naplója (történet)


Sziasztok! :D Tegnap fejeztem be a legújabb történetemet. Misztikus témájú izgalmas írás. A sztorinak van valóságalapja. Ha kedveled a rejtélyeket és a kalandokat, vagy ha szeretnél három gimnazista lány különleges esetéről olvasni, a Louise naplója a számodra ideális olvasmány! ;) A történetért kattints a szöveg feletti képre, vagy a Louise naplója menüpontra! :)

Világidő =) WorldTime◔