2010. 06. 25.

Nyaram kezdetén

Salut Blog! Nemrég kimentem Erdélybe 4 napra, elballagtam az általánosból és már beiratkoztam a Karфlinába.
Erdélyben nagyon jó volt, az útitársaimmal nem mindig jöttem ki jól, de a táj gyönyörű volt. Voltam Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Segesváron, Gyulafehérváron, Déván, Aradon és még pár kisebb településen. Ez volt a 4. külföldi utam. Szerintem még eljutok Erdélynél szebb helyekre is, de számomra ez a pár nap felejtetlen marad. Dolgozom egy bejegyzésen, ahol leírom majd az utat részletesebben. Íme pár kép (amit a képek alá írtam románul, az többnyire nem egyenlő a magyar jelentéssel):


  A legszebb ortodox templom amit láttam Erdélyben.=)-Gyulafehérvár
~ Frumoasă catedrala ortodoxă în centrul de Alba Iulia


Segesvár volt az egyik kedvenc. Szép középkori hangulatú város. A képen egy kék ház láthatható, aki ismer az tudja hogy miért pont ez kaptam le. :)
~Casă albastră în Sighișoara 
A Kárpátok is nagyon hiányoznak. A képen a "Siklót" láthatod, ami fölvisz a dévai várba. 
~ Munții Carpați, Cetatea Deva
Íme a latin farkas. Ilyenből is láttam párat, mivel a románok a rómaiak egyenesági leszármazottjainak tartják magukat. 
~ Lupul Latină

Itt lobog a háromszínű román zászló. Vannak helyek, ahol minden egyes villanyoszlopra kipakolják a román zászlót, ami már egy kicsit túlzásnak számít. (Titkos üzenet a románoktól nekünk: Erdély a miénk! :( ) Mondjuk igaz, hogy a zászlót eredetileg a franciáktól másolták, de nekem tetszik ez a színösszeállítás. Ez a 3 szín harmónikusan kiegészíti egymást.
~Albastru❤GalbenRoșu❤ 
Most jöjjön a ballagás... Aznap fölkeltem hajnali fél 5-kor, utánna rögtön megcsinálta a hajamat a fodrász. Ejlött a ballagásomra pár rokonom, 3 jó nagy ballagási csokrot kaptam és a kékkel vonultam végig (: . Nem voltam szomorú, hogy lezárult a 8 év, inkább boldog vagyok és lelkesen várom a gimit. Ballagás után jött egy hatalmas családi ebéd, mindenféle gusztaságok: rizs, tészta&pöri, desszertek, dreher :p .
Ez volt az istenien finom ballagási ebédem... :P

Itt vannak a ballagási csokrok is...

Ballagás után pár nappal beíratkoztam a Karolina gimibe. Ott kiderült hogy az egyik volt évfolyamtársam az osztálytársam lesz. Nah meg grafika szakkörre is fogok járni. =) régivágy (♥_♥)
 Ezeket leszámítva az eddigi nyaram unalmasan telik, semmi kiruccanás, semmi napsütés. Ennek ellenére vidáman és barnán várom, hogy az elkövetkezendő 2 hónap eseménydús legyen.......   

Jah és legvégül valami röhejes:
fúúújj slovensko
ITALIA
 2:0 - szégyen :(  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Világidő =) WorldTime◔