Vers

Tavak és kikötők

Megismer még a halk szavú nádas
és ütött-kopott padjával a stég,
rám köszönnek kicsinyke lidércek,
egykori fényük íriszemben ég.

És ma is érzem olykor arcomon
a vizet lágyan fodrozó szelet,
s tavaszra gyúl bennem a létezés,
ha felhangzik a legelső kelep.

Egykori nyarak úgy ölelnek át,
mint körök a csobbanó kavicsot,
és hajnalok ringnak bennem, akár
parthoz kötött, részegült ladikok.

Szirmokra bomlik az emlékezet,
hogy végül felkapja az őszi szél,
dér lepi a tó körül a gyepet,
s a rianó jég titkokat mesél.

És lesznek még tavak és kikötők,
de sosem feledem azt a régit.
Hullám robog el a szívem fölött,
s tajtékot vet egészen az égig.

ma is! Még mindig nem kaptam meg a borítékot, de nem szontyolodtam el miatta. A mai nap jó volt, mivel hogy rövidített órák voltak. Egyre többet lógunk kinn a napon, mert már tavasz (lassan már nyár)van a javából! Marcsî átjött pénteken, jól elvoltunk... De egy kicsit pipa vagyok rá, mert ő ma nem jött papírt gyűjteni. Márcsak egy-két nap Szfvárig és Majálisig. Alig várom :D, újra EXTRÉÉÉM! Remélem a fönti vers (nem én írtam) tetszett. További szép napot!