Magyarországon a gimi nem egy amerikai álom,
Nincsenek helyes focista fiúk, sem pom-pom lányok,
Nincsenek könnyelmű szülők sem hiszékeny tanárok.
Ebben az országban igaz példát nem látok,
A médiában őrjöngenek a nevetséges celebek és sztárok.
Ömlesztik a szemetet és ti azt hallgatjátok.
Az amerikai rózsaszín ködfelhő magába burkol.
Mindenki elvakult a képmutatásuktól.
Sok fiatal egy nem létező ideálban fuldokol.
A magyar tűz kialudt, már egy kicsit sem pislákol.
A nevünk sosem visszhangzik a messzi világból.
A külföldiek felé már nem vetítünk mást, csak a szürke valóságot.
A mi történelmünk már ezer éves, az övéké alig háromszáz.
A fél világ megfordult itt, mielőtt romban állt az ország.
Évszázadokon keresztül védtük Európát.
Mi találtuk fel a durva atombombát.
Elküldtük mindenkinek, Tokajnak borát.
Minden költő megosztotta már verseinek sorát.
Ők csak egyszer lázadtak, mi már vagy százszor.
A Kárpátok nem védtek meg a szomszédok zajától.
Földünk már vöröslött a vértől, a haláltól.
Annyi minden történt és annyi mindent adtunk.
Mégis mindig a feledés homálya felé haladtunk.
Annyi mindent adtunk, mégis oly kevés figyelmet kaptunk.
Ébredjünk, magyarok az álmok mélyéről!
Mutassuk meg, kik vagyunk, remegjen a Föld a magyarok nevétől!
Oszlassuk el a rózsaszín, amerikai felhőt az égről!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése