2012. 08. 20.

Így telt eddig a nyár :)


Most egy kicsit magamról írnék. Ha jól emlékszem, nagyjából május közepe óta nem írtam ilyen jellegű bejegyzést. Mostanában is zajlott az élet. ×Đ Év végén eléggé be voltam stresszelve, mert már nagyon szabadulni akartam a gimiből. :\ Ennek ellenére az a májusi-júniusi időszak volt életem egyik legszebb időszaka. Elég sokat utaztam, volt hogy minden hétvégémet Szegedtől távol töltöttem. Általában ki sem pakoltam a bőröndömet, mert pár nap múlva már pakolhattam volna is vissza. ^~^ Jártam Debrecenben, Zemplénben és Tihanyban. Csináltam jó pár képet is. :D Részt vettem egy interetnikus tréningen is. Azóta máshogy gondolok bizonyos emberekre, és néhány dologra. A bizim egész jó lett, de az első félévhez képest rontottam, mivel év vége felé minden érdekel, csak a tanulás nem. Viszont tavaly sokkal rosszabb jegyeim voltak. A magyar vizsgám nagyon jól sikerült. :D Az elbeszélésmódra 5-öst kaptam, a tartalomra pedig 4-est. Igazából csak mázlim volt, mert jó tételt húztam. ;)

És... még valami... végre találtam egy olyan embert, akivel igazán boldog vagyok. :) ♥ Csak éppen most szörnyen hiányzik, mert már egy ideje nem láttam. :( Nem igazán tudom, mit is írhatnék róla, mert annyi minden van bennem. Majdnem három hónap alatt már rengeteg mindent éltem át a barátommal. Ha egy évvel ezelőtt megláttam volna valahol, akkor nem mondtam volna azt rá, hogy ő az a fiú, akivel járni szeretnék. Viszont most, nyár előtt volt szerencsém megismerni. Először barátként kedveltem meg, aztán több lett ebből az egészből. :$ Volt talán már több olyan bejegyzésem is, amiben a pasikat kritizáltam. Most viszont egy olyan tulajdonságról ejtenék szót, amit bennünk, lányokban tartok rossznak. A legtöbb lány felállít magában egy képet az ideális pasiról. Minden fiú, aki érdeklődik iránta, viszont nem illik bele ebbe a képbe, az nem kap esélyt. Elég sok barátnőm és lány ismerősöm gondolkodik így. Ismerek több olyat, akinek még 16-17 évesen emiatt egyáltalán nem volt barátja pedig sok közülük szebb valamennyire nálam. Néhány éve én is "megfestettem" magamnak ezt a tökéletes képet. De bármennyire is vártam ezt a csodát, nem találtam olyan pasit, akit elképzeltem magamnak. Akivel jártam/kavartam az még kilométerekről sem közelítette meg a férfiideálomat. Akivel most vagyok együtt, először ő se illett volna bele ebbe a képbe, de ahogy jobban megismertem rájöttem, hogy szinte minden megvan benne, amit egy fiúban szükségesnek tartok. Nem akarok teleírni több oldalnyi bejegyzést az érzelmeimmel, hanem csak egy rövid tanácsot adnék a lány olvasóimnak. ;) Ne olyat keress, akiről álmodoztál, vagy akik a poszterekről mosolyognak vissza, hanem fogadd el azt, aki egy kicsit is érdekel téged. Attól nem leszel boldogabb, ha focistákról, énekesekről meg hasonlókról álmodozol. Viszont legalább ugyanolyan boldog lehetsz egy olyan sráccal, aki nem férfiideálod. Én ezért adtam esélyt szinte mindenkinek. "Ne álmodd az életed, hanem éld az álmaidat!" :D


Miután hazajöttem Tihanyból, viszonylag szürke napok köszöntöttek, leszámítva azt az időt, amit életemmel vagy valamelyik barátnőmmel töltöttem. Még a hozzánk legközelebbi strandon, a Szikin se voltam ezen a nyáron, pedig oda szívesen elmennék. ^^ A lakásfelújítással elég jól haladunk. Egy szobát leszámítva a házban, minden totál máshogy néz ki. :-O Július utolsó hetében meglátogattam a unokanővéremet meg mamámékat Jánoshalmán. Elvittem hozzájuk a laptotomat, hogy legyen min neteznünk, mert unokatesómé, már korábban elromlott. Erre az enyémbe meg nem belecsapott a villám? ×Đ (T_T) (Most anyám gépéről vagyok...) A kezemen pedig kijött valami fura fertőzés, de már voltunk vele bőrgyógyásznál és sikerült valamennyire kezelni. Amikor Jánoshalmán voltam, kiderült, hogy felvették unokatesómat itt, Szegeden az orvosira. :D Néhány héttel később ő látogatott meg engem és körbejártuk a szegedi ÁOK-s épületeket. Nagy élmény volt számomra, amikor egyik este csillagászkodtunk. Láttunk 1-2 hullócsillagot, meg kiszúrtunk néhány csillagképet. Erről is írok majd bejegyzéseket, mert a csillagászat már régóta nagy szenvedélyem. *_*


Most pedig itt ülök a gép előtt. Magam mögött tudhatok egy viszonylag tartalmas nyarat. Ezt tartom életem egyik legszebb nyarának. :D Már csak alig 2 hét van hátra a suliig. És semmi kedvem visszamenni! Valahogy ugyanezt éreztem tavaly is. :\ Egyáltalán nem hiányzik az ottani társaság. Ráadásul idén még jönnek a faktok is. (O_o) Több tanulás, kevesebb szabadidő... Nah meg a 11-edikeseknek kell elballagtatni a végzősöket is. Abból az évfolyamból egy csomó ember nem szimpatikus. És végül a tánctanulás... Semmi ritmusérzékem nincs, nem tudok táncolni és kérőm se nagyon lenne egy embert leszámítva. De hagyjuk is ezt a pesszimista gondolatmenetet! -.-" Inkább annak próbálok örülni, hogy itt van még 2 hét a nyárból, amit szabadon kihasználhatok és nemsoká a barátommal is találkozhatok! :D Nemsoká újabb bejegyzésekkel jelenkezem. :* Addig is mindenkinek kívánom, hogy ki tudja magát pihenni a nyár hátralevő napjaiban! :)))




1 megjegyzés:

  1. Örülök neki hogy boldog vagy. Amúgy nekem nincs férfi ideálom :) csak jó fej legyen.. meg azért ne túl idős.. és nézzen is ki valahogy #Đ de azt hiszem ez mindenkinél alap dolog :)

    VálaszTörlés

Világidő =) WorldTime◔